Sikertelen beavatkozás?

Tisztelt Doktorúr! A következőkben szeretném véleményét kérni: 2023.04.05.-én, 7 hetesen végeztek nálam terhességmegszakítást, mert időközben kiderült több egészségügyi problémám, melyek miatt hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, most nem vállalnám a gyermeket, mert már az első időszak is nagyon megviselt. Majd később, ha az én fizikai állapotom valóban megfelelő, akkor gondolkodunk a családalapításon (kezeletlen cukorbetegség, súlyosbodó veseproblémák és egyéb). Egy nagy, 11 cm-es miómám is van (kisebb volt, de a várandósság alatt növekedésnek indult), mely miatt nem a megszokott helyzet állt fent, már előzetesen is azt mondták, hogy valószínűleg csak UH kontroll mellett lehet majd elvégezni a beavatkozást. (A miómát is szeretném eltávolíttatni és csak azután vállalni újabb terhességet.) A zárójelentésemen és a műtéti leírásban a következők szerepelnek: "Terhességmegszakítást végeztünk UH kontroll mellett. Kontroll UH vizsgálat megtörtént. Uterus cavumaban residuum nem látható." Bőséges mennyiségű trophoblast, decidua és magzati részek kerültek eltávolításra. A kérdésem az, hogy ennek ellenére lehetséges lenne, hogy sikertelen volt a beavatkozás, vagy kizárt, hogy UH kontroll mellett mégis terhes lehetek? Kontrollra 5 hét múlva kaptam időpontot a klinikára. A terhességi tünetek egy része eltűnt rögtön a műtét napja után, de egy része még mindig fennáll, végeztem egy tesztet (04.13. napon), ami még mindig pozitív. (Persze tudom, hogy kell idő, mire kiürül a szervezetből a HCG, de valahogy szerettem volna megnyugtatni magam, eddig sajnos nem sikerült.) Ön szerint indokolt lenne a meglévő kontroll időpontnál előbb felkeresni nőgyógyászt, vagy felesleges az aggodalmam? Egyéb probléma miatt 04.18.-án egy komplex hasi UH-ra van időpontom, esetleg ott is látniuk kell, ha mégis terhes lennék, vagy csak a nőgyógyászat a biztos? Válaszát köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza terhesség témában

Tisztelt Kérdező! A terhességi HCG teszt a beavatkozás után is lehet pozitív, akár néhány hétig is. Az UH kontroll alatt végzett beavatkozás azért történt, mert a mióma miatt így biztonságosan el lehet végezni. Ha Nőgyógyászati panaszai nincsenek akkor koraibb kontroll vizsgálat indoka nem látszik. Hasi UH-val is látható a méh, de azt terhesség szempontjából nőgyógyásznak célszerű vizsgálni. üdvözlettel

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. április 24.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Köldökzsinór trombózis
Tisztelt Doktorúr! Férjemmel babát vártunk, de a 37-ik hétben köldökzsinór Thrombosis szövődményében elhunyt a babánk, mielőtt a világra jöhetett volna. A...
Nagy petezsák, nagy szikhólyag
Tisztelt Doktor Úr! 7 hetes várandós vagyok. Terhesség megállapításkor a vizsgálaton 6+0 hetes voltam. Mindent rendben találtak. Méretek a következők voltak:...
Várandósság _ionizáló sugárzással...
Tisztelt Doktor Úr! 38 hetes várandós vagyok, körülbelül két hete iszom málnalevél teát, melynek csomagolásán most vettem észre, hogy "ionizáló sugárzással...
Lelet kiértékelés
Tisztet Dr. Farkas Ágnes! Szeretném kiértékeltetni a leletünket, hogy kell-e aggódnunk? Jelenleg a párom a 27. hétben várandós és elküldött minket a genetikus...
Terhességgel kapcsolatban
Tisztelt Dr. Petróczki István! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy az utolsó menstruációm 2022.június 22-én volt, peteérésem teszt szerint július 9. a...
Vetélés, missed ab
Üdvözletem! Múlt héten csütörtökön megállapították, hogy elhalt a terhességem körülbelül a 6-7 héten. Mindez a 9 hetes ultrahangon, derült ki. Semmi tünete...