Okozhat-e kevesebb mensest a Cifran?

A problémám a következő:

Aug. 27 és szeptember 2. között rendesen megjött a mensesem.  3 - án estétől elkezdtem a következő levél fogamzásgátlót. 3 - án délutántól kezdve jobb oldalon szúró érzést éreztem, és a hólyagom is feszített. Nem voltak erősek a fájdalmak, így nagyon nem is foglalkoztam velük, orvoshoz szept. 14 - én mentem el. Mivel egy éve volt egy rendszeresen visszatérő hólyaggyulladásom, ő mindjárt ott a rendelőben megnézte a vizeletemet, amiben vér, fehéreje, és fehérvérsejt volt. Cifran 500 mg - ot kaptam (szept. 14 - én, mint már említettem). Javasolta, hogy menjek el másnap (szep. 15 - én) egy vér és vizeletlaborra. Így tettem. Ennek az eredménye minden szempontból jó volt. Semmi eltérést nem mutatott, pedig csak egy nap telt még el a cifran elkezdése óta. Javasolta még mikor 14 - én felkerestem a nőgyógyászt is. Erre 23 - án került sor. Ő kijelentette a vizsgálat után (ultrahang nem volt), hogy panaszaim, nem nőgyógyászati eredetűek. A panaszaim idővel ugyan mérséklődtek, viszont a a mensesem, aminek 24 - én kellett volna megjönnie, csak nagyon kevés volt. A barátommal szept. 12 - e óta egyáltalán nem voltam együtt, előtte rendesen szedtem a fogamzásgátlót. A háziorvosom viszont azt mondta - mivel a kevés mensest említettem neki -, hogy akár még terhes is lehetek, és egy belgyógyászati uh - ra menjek el. Fő kérdésem: a cifran, ill. esetleg az a betegség, amire kaptam okozhatja - e a kevés, szainte csak pecsételő mensest, vagy ez más? Hét éve szedem a mercilont megszakítás nélkül, volt már egyszer - kétszer ilyenem, de a háziorvosom miatt egy kicsit most aggódok!

Dr. Farkas Ágnes válasza fogamzásgátló témában

Kedves Hölgyem! Ha rendszeresen szedte a gyógyszert az antibiotikum előtt, akkor szinte biztos, hogy nem terhes. Az antibiotikum csökkenti ugyan a gyógyszer hatását, de mivel együttlét nem volt, nem tudott mitől teherbe esni. Azonban addig is csúszhatott bármi hiba a védekezésbe, gondolja végig. Alapszabály, hogy ilyenkor egy terhességi tesztet kell csinálni, a belgyógyászati UH nem alkalmas a terhesség korai kimutatására. Ha a teszt negatív, akkor is a nőgyógyászatra kellene visszamennie, hogy legyen ellenőrzés, bár a betegség, és az anitbiotikum, mint a szervezetet ért stresszhatás okozhat kevesebb, vagy kimaradó vérzést, hiszen a szervezet spórol. Ne izguljon.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. október 14.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Fogamzasgatlo es gyogyszer
Kedves Doktor Ur! Bedugult nagyon a fulem es audispray juniort hasznaltam es hasznaltam az audispray felnott valtozatat is de nem talaltam leirast az...
Fogamzagatló dienille colitis ulcerosa
Kedves Dr! A dienille fogamzásgátló tabletta leírásában szerepel, hogy kockázatot jelent a szedése, amennyiben colitis ulcerosaban szenvedek. Ebben szeretném...
Fogamzásgátló-szedés
Tisztelt Dr. Úr! Roxanelle fogamzásgátlót szedek. Anno szerdai napon kezdtem el szedni a tablettákat és azóta a menstruáció mindig pontosan szombati napra...
Étrend kiegészítők és fogamzásgátló
Üdvözlöm! Több éve Milligest fogamzásgátlót szedek, és egészségmegőrzés céljából L-glutamin, aminosavat (napi 5g, puffadással küzdök valamint edzek) és...
Fogamzásgátlás használata
Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem ugyanazon fogamzásgátló gyógyszert (Mirabella 75 mikrogramm/20 mikrogramm) és ez idő alatt semmilyen problémám nem akadt. A...
Nuvaring használata több, mint 4 hétig
Tisztelt Doktornö! Az lenne a kérdésem, hogy Nuvaringet használok évek óta, semmi godom nem szokott lenni. Azonba most elfelejtettem eltávolítani időben, ls...