A menstruációs ciklus befolyásolása

WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

Ha éppen olyankor jelentkezne a havi vérzés, amikor rendkívül kellemetlen lenne – utazás, vizsga, állásinterjú -, a fogamzásgátló tabletta segítségével lehetőség van a vérzés késleltetésére vagy előrehozására.

A menstruáció késleltetése

Az orvosok véleménye szerint semmiféle következménnyel nem jár, ha időnként befolyásoljuk, eltoljuk a menstruáció idejét. Ezt fogamzásgátlóval könnyen meg lehet tenni: amikor elfogy egy levél, egyszerűen folytatni kell a tablettaszedést a következővel, szünetet pedig nem kell tartani. Amikor alkalmas az idő, egyszerűen abba kell hagyni a tabletta szedését, és a menzesz néhány napon belül, késleltetve jelentkezik. Lehetőség van arra is, hogy a megkezdett levelet végig elhasználjuk, ebben az esetben azután érkezik a menstruáció.

Amennyiben pecsételő, barnás vérzés jelentkezik a második csomag szedése alatt, semmit nem szükséges tenni, folytatni kell a csomagot. Ezután tartsuk meg a 7 napos szünetet, majd kezdjük el a következő adagot. Ha a fogamzásgátló tablettát rendeltetés- és előírásszerűen szedjük, négyhetente (szinte minden esetben), ugyanazon a napon jelentkezik a menstruáció.

A menstruáció időpontjának előrehozása

Ha arra lenne szükség, hogy pár nappal előbbre kerüljön a menzesz, lehetőségünk van nem 7 napos, hanem rövidebb szünetet tartani. Ha eddig tehát szerdán kezdődött a menstruáció, de azt szeretnénk, hogy ezentúl hétfő legyen a napja, akkor 7 nap helyett csak 5 napos (2 nappal rövidebb) szünetet tartunk, és 5 nap után kezdjük el szedni a következő csomagot. Ez a módszer csak a menstruáció előrehozására érvényes, a szünetet hosszabbítani nem szabad, hiszen a fogamzásgátlás hatékonysága úgy bizonytalanná válik.

Amennyiben csak 2 vagy 3 napos szünetet tartunk, számítanunk kell rá, hogy abban a hónapban egyáltalán nem jelentkezik a menzesz. Ez azonban nem kóros, ahogy az sem, ha a következő levél beszedése alatt viszont pecsételő, áttöréses vérzés mutatkozik. Kezelése, vizsgálatra ilyen esetben nincs szükség, szedni kell tovább a megkezdett csomagot, a következő 7 napos szünet után újra beáll a normális ciklus.

Tovább Gyógyszerek és népi praktiták: a menstruáció késleltetése vagy előre hozása

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - B. M., szakfordító
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.