Szeplők a szemben? A napsugárzás is okozhatja

Dr. Cserháti Zoltán
Szerző: WEBBeteg - Dr. Cserháti Zoltán, szemész
rezidens

A szem íriszében (vagyis a szem színes részében) megjelenő sötét foltok, az írisz szeplők ugyan nem rákos elváltozások, de a túlzott napkitettséghez köthetők, és a szürkehályog, valamint a makula degeneráció fokozott kockázatával hozhatók összefüggésbe.

Az eredményt felmutató kutatás összefoglalója az Investigative Ophthalmology Visual Science című szaklap legutóbbi számában jelent meg.

„Bár nem ismerjük a napsütésnek a különböző szembetegségekben játszott pontos szerepét, most már rendelkezünk egy olyan biomarkerrel (szemfoltok), mely krónikus napfény expozíciót jelez” – mondta a tanulmány szerzője, dr. Christoph Schwab, a Grazi Orvostudományi Egyetem szemészorvosa sajtóközleményében.

A tanulmányhoz a kutatók több mint 600 úszó szemét vizsgálták, emellett a résztvevők egy kérdőívet is kitöltöttek a napvédelemmel kapcsolatos szokásaikról, illetve arról, hogy eddigi életük során mennyi átlagosan napfénynek voltak kitéve.

A szemfoltok kialakulása

A tanulmány kimutatta, hogy a szemfoltok kialakulása összefüggésbe hozható az előrehaladott életkorral, és a többszörös, nagymértékű napégéssel (jellemzően azokkal az esetekkel, ami már a bőr hólyagosodását okozta).

A kutatók azt is megállapították, hogy a szemfoltok kialakulása gyakoribb a világos szeműeknél, és azoknál, akikre nem jellemző a fényvédő krémek használata és a napfénynek való kitettség kerülése.

Emellett a szemfoltok jellemzően az írisz alsó szélén alakulnak ki, mely oka az lehet, hogy a szemöldök és az orr árnyékolja a szem belső és felső részét, csökkentve itt a napfénynek való kitettséget és a foltok kialakulásának kockázatát.

Ez is érdekelheti! A tíz leggyakoribb jel a szemen

WEBBetegForrás: WEBBeteg
Cs. K., szakfordító: webmd.com,
iovs.arvojournals.org, Investigative Opthalmology Visual Science, 2017;58(6):BIO174-BIO179
Lektorálta: Dr. Cserháti Zoltán, szemész rezidens

Módosítva: 2020.06.29 09:36, Megjelenés: 2017.08.23 16:04
Címkék: Szembetegség, Szeplő, Szem

CIKKAJÁNLÓ

 Az anorexia jelei

Az anorexia jelei

Hogyan vegyük észre időben az anorexia tüneteit? Útmutató családtagoknak és tanároknak.

Akár -12 dioptria is korrigálható

Akár -12 dioptria is korrigálható

Jelentkezzen ingyenes alkalmassági vizsgálatra a Sasszemklinikán

Száraz szem betegség

Száraz szem betegség

Folyton könnyezem, mégis száraz a szemem - Hogyan lehetséges ez? (x)

Pajzsmirigy- és a szembetegségek kapcsolata...

Szemszárazság, vörös, könnyező szemek, szemhéj-rendellenességek, homályos vagy kettős látás. Ha a felsorolt problémák valamelyike az Ön számára...

Milyen kapcsolat van az Omega-3 és a zöld...

Mint ismeretes, az Omega-zsírok olyan zsírsavak, melyek kémiai szerkezetében kettős kötések találhatók. Ezek a kettős kötések teszik lehetővé, hogy...

5 figyelmeztető jel, ami szembetegségre...

Távollátás, rövidlátás, öregszeműség, kötőhártya-gyulladás és szemszárazság - néhány szemészeti probléma, amelyek megkeseríti a mindennapokat...

Szemünk és a 3D élmény

A térhatású filmek látásához szükséges, hogy mindkét szemünket használjuk.

Gyulladt, vörös szem: Hogyan kezelje?

A legtöbben már megtapasztaltuk, mivel jár, ha begyullad és kivörösödik a szemünk. Gyakran viszketéssel, a szem megduzzadásával együtt jelentkezik. A...

Látás világnapja: a vakság kialakulása...

Évente több mint hatezer ember veszíti el a látását Magyarországon, ugyanakkor körülbelül felüknél megelőzhető lenne a vakság kialakulása - mondta...

A látás romlása már 40 éves korban elkezdődik...

Ha a reggeli újságolvasás közben a betűk összefolynak, és csak a szemét erőltetve tudja elolvasni a szöveget, szüksége lesz egy jó szemüvegre.

Súlyos szembetegségekkel állhat összefüggésben...

Brazíliában több mikrokefáliával született csecsemőnél tapasztaltak látást fenyegető rendellenességeket is, amelyek feltételezhetően a Zika-vírussal...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó