Dr. Cserháti Zoltán

Dr. Cserháti Zoltán

szemész szakorvos
Bemutatkozás:

Jelenleg a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Szemészeti Osztályán dolgozom.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem általános orvos diplomát 2015-ben, szemész szakvizsgámat 2020-ban tettem le. Évek óta tudtam, hogy életemet a szemészeti betegséggel élők gyógyítására szeretném szentelni. 

Tudományos kutatómunkám során az az uvealis melanoma őssejt markereinek expresszióját vizsgáltam, mellyel számos hazai és nemzetközi díjat szereztem. Tagja voltam a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának, megnyertem a Nemzeti Kiválóság Program Eötvös Lóránd Hallgatói Ösztöndíját, valamint Köztársasági Ösztöndíjas is voltam.

Évek óta foglalkozom azzal, hogy milyen szerepet tölt be az internet és a közösségi média az orvoslásban és az egészségügyben. Tevékenységi köreim: oktatás, téma és sajtófigyelés, kommunikáció és általános üzletviteli tanácsadás, medical writing, egyéb szakmai, tudományos tevékenység.

2014-ben Kórházak a neten címmel elindítottam egy honlapot, amely 350 magyar egészségügyi intézmény online felületét és közösségi média felületét gyűjti össze letölthető, valamint térkép formában. A listát mindenki ingyenesen megtekintheti, letöltheti.

Részt vettem különböző egészségügyi mobil alkalmazások létrehozásában. Számos cégnek, weboldalnak írok orvosi témájú cikkeket, PR anyagokat, összefoglalókat.

Legutóbbi válaszai

Szem alatti lüktetés

Kedves Hölgyem! Az esetek döntő többségében ez a fajta "lüktetés" inkább izomrángás és magnézium hiányra, kialvatlanságra utalhat. Ennek megoldásáról sokat olvashat, de mindenképpen idő kell mire megszűnik az izomrángás. Kérem legyen türelemmel. Amennyiben panaszai romlanak, vagy gyakoribbak lesznek, akkor érdemes esetleg neurológiai...

Nem megfelelő szemüveg?

Kedves Hölgyem! A leírása alapján valószínűleg nem megfelelő a szemüvege, ezért egy új vizsgálatot javasolnék. Sokan nem tudják megszokni a cylinder dioptriákat, ez is lehet egyébként a háttérben. Az, hogy fényérzékeny már nem gondolom, hogy a szemüveggel függ össze - lehet, hogy szárazabbak a szemfelszínek. Ilyenkor alapvetően...

Jobb szem látását lehetne javítani? Ha már a balra nem látok

Kedves Uram! Ha az a kérdés, hogy a jobb szemen elvégezhető-e a látásjavító lézer kezelés, akkor a válasz nem. (Egyszerűen túl magasak a dioptriák.) A műlencse beültetés megoldás lehet, igen, ezt jól írja, azonban ilyen fiatal életkorban, amikor még "jó" a közellátás, vagyis fiatal a szemlencse - nem javasolt. A későbbiekben valószínűleg a...

Szakorvosi lelet - beteg szerinti értelmezése

Kedves Uram! A szemészeti leleten azokat emelném ki, amik valamilyen eltérést írtak le. A kolléga egy kezdődő szürkehályogot írt le (kezdődő maghomály), azonban mivel nem látom leírva a látóélességét azt nem tudom megmondani, hogy műtét javasolt-e vagy nem. (Valószínűleg nem.) A szemfenék vizsgálat során bal oldalon a papillán (a szemet az...

Szem könnyezés, szarusodás

Kedves Uram! A panaszai arra utalnak, hogy száraz szem betegség áll a háttérben. Javasolt naponta mindkét szembe legalább 3-5x alkalommal tartósítószermentes műkönnycsepp használata (az Ön által említett cseppeken kívül más , komplexebb cseppeket is javasolnék, amelyek az olajos réteget is pótolják), valamint ún. szemhéjhigiénia végzése...