Tapaszok, vérplazma és nyomáskamra - új utak a rehabilitációban

Arról már korábban írtunk, hogy egy-egy sérülés nem csak a sportolók testét, hanem a lelkét is megviseli. Az élsportolók zöme ma már ráadásul a sportból is él, így mindenféle szempontból az a legjobb, ha minél előbb felépülnek. Az orvostudománynak egy külön ága foglalkozik a sportsérülések korszerű kezelésével, ahol egy-egy műtét költsége a milliós nagyságrendet is elérheti.

A sportolók ugyanolyan emberek, mint az átlag polgárok. Ugyanolyan biológia tényezőkkel, mint mások. Az ízületeik ugyanattól fájnak, szalagjaik ugyanolyan könnyen szakadnak, ám a folyamatos terhelés miatt sokkal gyakoribbak a sérülések. Egy sportoló azonban, aki világversenyre készül, s az egész karrierje múlik egy keresztszalag szakadáson nem engedheti meg magának, hogy fél évig rehabilitálódjon. Egyetlen különbözőségük is ebből fakad: míg egy átlagos ember jó, ha hetente két-háromszor elmegy a fizikoterápiára és a gyógytornára, egy élsportoló van, hogy délelőtt és délután is megjelenik a kezelésen a gyorsabb gyógyulás reményében.

Konzervatív és műtéti kezelés

Az ő gyógyításuk azonban már a pályáról való lejövetelkor megkezdődik. Az ún. konzervatív eljárásokhoz ugyanis a legfontosabb a mielőbbi, pontos diagnózis felállítása, melyhez a legkorszerűbb diagnosztikai eljárásokat vetik be az orvosok. A megfelelő gyógymód záloga ugyanis a pontos diagnózis, és egy olyan team, aki tisztában van a sportolók különleges igényeivel.

A nem műtéti eljárások közül a leggyakrabban alkalmazott a tapasz, ami az izomegyensúly-zavarok kezelésében lehet megoldás. – A sportolókon látható hosszú tapaszok nem a megelőzés részeként kerülnek egy-egy izomcsoportra. Ha ilyet látunk egy versenyzőn, az biztos, hogy nemrég sérült meg. Ez csak egy mechanikus eszköz, tulajdonképpen összetartja az izmokat, ízületeket, ezek a tapaszok gyógyszert nem tartalmaznak. A terhelést csökkentik – magyarázta dr. Tállay András, az Országos Sportegészségügyi Intézet ortopéd-, sebész-, sportorvos szakorvosa, hozzátéve: igen új technikáról van szó, ám hatásuk kétséges.

Szintén mechanikai úton segíti a rehabilitációt a lökéshullám terápia, amit a krónikusan gyulladt területeken alkalmaznak. – A terápia egy „légkalapáccsal” történik, a gyulladt területet apró rezgésekkel ingerlik, s a sejtszintű regeneráció gyorsítható vele. Ma ez például a saroktájon alkalmazott leghatékonyabb eljárás – folytatta Tállay.

Az új technikák között tartják számon a saját vérplazma levételt is, amit bár rengeteg sportoló kipróbált, hatékonyságát több szakirodalom is megkérdőjelezte. Ebben az eljárásban a sportoló saját vérét leveszik, centrifugálják, s úgy adják vissza. Ínártalmakra ajánlják, mint például a teniszkönyök, vagy az Achilles-ín problémái. – Egy független laboratórium vizsgálata bebizonyította, hogy ahány vérplazma centrifuga létezik a cégeknél, annyiféle vérkészítményt állítanak elő. Volt, amelyikben a plazma, volt amelyikben a vérlemezkék száma volt magasabb, így tulajdonképpen csak a géptől függ, hogy mi jut vissza a sportolóba, nem a tudományos megalapozottságtól – vélte a szakorvos.

Ami viszont bizonyítottan segít, az a hiperbárikus kezelés. – A keszonbetegség kezeléséhez hasonlóan itt is egy nyomáskamrába helyezzük a sportolót. A törések és a sebek is gyorsabban gyógyulnak ezáltal.

A jégszauna, vagyis a 100 Celsius fok alatti tartózkodás a krónikus sportártalmakra, gyulladásokra használt eljárás, ám hátránya, hogy van, akinek 10-20 kezelés is kell, melyeknek ára egyenként is eléri a 20 ezer forintot.

A sportsebészet mindezekkel szemben sokkal drasztikusabb beavatkozás, ám értelemszerűen vannak olyan sérülések, amelyek tapaszokkal vagy vérátömlesztésekkel aligha orvosolhatók. – A diagnosztika folyamatos fejlődésének köszönhetően a műtéti eljárások is drasztikusan megváltoztak az elmúlt 10 évben.

Gyorsabb gyógyulás

Az anatómiai és biomechanikai ismereteink is bővültek, így már sokkal pontosabban tudjuk, hogy milyen funkciója is van egy-egy izomcsoportnak, vagy ízületnek. Csak az egy műtétnél felhasználható eszközök (műszerek, implantátumok, sebészeti eszközök) területenként elérhetik a 200-300 ezer forintos összeghatárt, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Például egy elülső keresztszalag szakadás műtéti kezelési költségének csak az „anyagára” a duplája annak, mint amit az OEP kifizet – magyarázta az ortopéd sebész.

Az invazív, vagyis nyitott műtéti területtel végzett beavatkozások is egyre ritkábbak, hiszen azok sokkal hosszabb gyógyulási időt igényelnek. A sebészek ma egyre kisebb metszéseket ejtenek, hogy lerövidülhessen a visszatérési idő.

Míg 20 éve például egy év is volt a keresztszalag szakadás felépülési ideje, ha egyáltalán felismerték a bajt, ma ez fél év vagy annál kevesebb is lehet. Egy porcműtét 30 éve még nagy vágással járó beavatkozás volt, amitől az ízület helyzetérzékelő képessége is elveszhetett, vagy csökkenhetett, addig most mindössze két lyuknyi vágást ejtünk a betegen. Az egyiken egy kamerát vezetünk be, a másikon pedig egy eszközt, amivel kivesszük a levált porcdarabot. Így egy héten belül sportolásra alkalmas lehet a sérült – folytatta Tállay András.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)