A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai

Szerző: WEBBeteg összeállítása - Dr. Kónya Judit,
Dr. Holányi Péter, Dr. Balázs Anna, onkomplex.hu

Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzés javasolható, egyébként a megfelelő életmód segíthet megelőzni a betegség kialakulását. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.

A gyomor helyzete és a gyomorrák
Gyomorrák

A gyomorfal nyálkahártyájából kiinduló rosszindulatú daganat előfordulása a világ más-más tájain eltérő. Japánban és Chilében 100 ezer lakosra 70-80 gyomorrákos beteg jut, Észak-Amerikában, Európában, illetve Magyarországon ez a szám "csak" 10-30.

Nemzetközi kitekintés alapján az Amerikai Egyesült Államokban – 2008 és 2012 között – évente közel 23 000 új beteget diagnosztizálnak gyomorrákkal, míg a halálozási ráta körülbelül 10 000 fő a teljes lakosságra nézve. A 2008-as magyar statisztikai adatok szerint a gyomorrák a férfiak körében a 8. helyen szerepel, míg nőknél a 9. helyen áll gyakorisága szerint. Az adatok enyhe férfi dominanciára engednek következtetni, hazánkban 2008-ban 1248 férfit és 927 nőt diagnosztizáltak gyomorrákkal. Magyarországon a gyomorrák leggyakrabban 55-75 éves korosztályban jelentkezik, férfiaknál átlag 62, nőknél 67 éves korban észlelik. Családi halmozódás esetén a megjelenés egyre fiatalabb életkorra tolódik és a fiatalokban jelentkező formák gyakran agresszívabbak.

A téma cikkei - Gyomorrák

3/1 A gyomorrák tünetei és rizikófaktorai
3/2 A gyomorrák típusai és stádiumai
3/3 A gyomorrák diagnosztizálása, szövődményei és kezelése

A gyomorrák tünetei

A gyomorrák tünettana korai stádiumban nem jellegzetes, így a betegség gyakran csak előrehaladott formában ismerhető fel. A panaszok bizonytalanok, jelentkezhet:

  • étvágytalanság,
  • gyomortáji kényelmetlen érzés,
  • étel- illetve húsundor,
  • teltségérzés,
  • egyéb okkal nem magyarázható fogyás,
  • fekete széklet (amennyiben a daganat a gyomor falának vérzését okozza),
  • néha nehezített nyelést, étkezés utáni masszív hányást tapasztalnak a betegek.

A gyomorrák kialakulásának rizikófaktorai

A gyomorrák kialakulása összetett, többlépcsős folyamat, amelyben a genetikai tényezők mellett alapvető az étrend és a környezet szerepe. A gyomorrákoknak mindössze 8-10 százalékában fedezhető fel öröklődés, vagy családi halmozódás.

Helicobacter pylori: ez a baktérium felelős a gyomorfekély egyes típusainak kialakulásáért, jelenlétével pedig növeli a gyomorrák kialakulásának kockázatot.

Bővebben Helicobacter pylori

Betegségek, műtétek: a gyomornyálkahártya idült gyulladása, egyes előzetes gyomorműtétek, a gyomor jóindulatú daganatai (az ún. polipok egyes formái), illetve a hosszú időn keresztül fennálló gyomorfekély szintén hajlamosíthatnak a kialakulására.

Táplálkozási szokások: a magas sótartalmú ételek, a sózással, füstöléssel, pácolással tartósított élelmiszerek több vizsgálat adatai alapján fokozzák a gyomorrák kialakulásának a kockázatát. Azt is érdemes tudni, hogy a magas sótartalmú étrend az előbb említett Helicobacter pylori baktérium fertőzéssel együttesen további 42 százalékkal növeli a gyomorrák kialakulásának az esélyét. A dohányzás önállóan is rákkeltő, ráadásul a többi kockázati tényező hatását is fokozza.

A gyomorrák kialakulását csökkentő tényezők

Vizsgálatok adatai alapján a fokozott C- és E-vitamin, a sárgarépa vagy a sütőtök színét adó béta-karotin, az antioxidáns tartalmú gyümölcsök, citrusfélék, zöldségek fogyasztása csökkenti a gyomorrák kockázatát.

Növekszik a gyomorrák előfordulási aránya fiatalkorban
Tudósok megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyomorrák előfordulási aránya meglepő mértékben nőtt a fiatal felnőtt korosztály körében, míg minden más korosztálynál csökken ez az arány. Noha a gyomorrák kialakulásának kockázata még mindig alacsony a fiataloknál, a betegség előfordulása a 25-39 évesek körében az elmúlt három évtizedben 70 százalékkal nőtt – állapította meg egy amerikai tanulmány.

A National Cancer Institute kutatói 1977 és 2006 közötti alsó gyomorrákos eseteket vizsgáltak, melyekért a Helicobacter pylori baktériummal való krónikus fertőzöttség lehet felelős, mely gyomorfekélyt is okozhat. Összességében 39 003 esetet tártak fel egy olyan felmérés során, mely az Egyesült Államok lakosságának mintegy negyedét foglalta magában. A tanulmány csak a gyomor alsó részének daganatos megbetegedésére összpontosított, a felsőgyomor-rákot, melyet a refluxszal hoznak összefüggésbe, nem vizsgálta.

Forrás: WEBBeteg összeállítás
Orvos szakértőink: Dr. Kónya Judit, Dr. Holányi Péter, Dr. Balázs Anna, onkomplex.hu, Dr. Csuth Ágnes
További forrás: Cs. K., fordító; yahoo.com

Legutóbb frissült: 2018.12.05 04:06
Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

CIKKAJÁNLÓ

 A migrén okai
Vannak egyéntől függően különböző faktorok, melyek migrént válthatnak ki.
 Küzdje le az aftát!
A fájdalmas gyulladással az emberek többsége találkozik életében. Mit tehet? (x)
Fizikális vizsgálattal csak ritkán diagnosztizálható a betegség, a legtöbb esetben endoszkópos vagy egyéb vizsgálatokra is szükség van.
Az emésztőrendszerünk egyik kiemelten fontos helye a gyomor. Egy falat lenyelése után a nyelőcsőből közvetlenül ide jut a táplálék, amely nem megfelelő...
Tudósok megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyomorrák előfordulási aránya meglepő mértékben nőtt a fiatal felnőtt korosztály körében, míg minden más...
"Gyomorrák műtét után a hozzátartozóm olyan kórterembe került, ahol egy húsevő baktériummal fertőzött személy feküdt. Ez orvosilag megengedhető?...