Bélférgességtől, hogyan szabadulhatok meg?

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Néhány hete furcsa hasi panaszaim vannak, mint tompa fájás, kisebb-nagyobb szúrás, általános diszkomfort érzés, némi haspuffadás, esetenként híg széklet. Eddig nem tulajdonítottam a dolognak nagy jelentőséget, de a minap egy ijesztő dolog történt. Egy kb. 10 cm hosszúságú rózsaszínes színű bélféreg hagyta el a végbélnyílásomat, melyet észrevettem és kézzel húztam ki magamnak. A vége leszakadt, de a többi részt is ki lehetett húzni. A parazita látszólag már nem élt, azt nem tudom, hogy azért-e mert leszakadt a vége, vagy már eleve el volt pusztulva. Nagyon megijedtem, és azonnal mentünk az ügyeletre, ahol, Decaris 150 mg tablettát írtak fel számomra. Egyet ebből már bevettem, de nem tapasztaltam a székletemben azóta sem elpusztult férgek megjelenését (3. napja). Az orvos két tablettát írt fel, mivel egy hét múlva meg kell ismételni. A családban van kutya és macska is, de azok folyamatosan, évente többször is féregtelenítve vannak, és természetesen az alapvető higiénés szokásokat is betartom, szóval értetlenül állok a dolog előtt. Kicsit kutakodtam ez ügyben az interneten, és ahogy láttam ez egy orsóféreg lehet (10 cm-es, 3 mm vastag, rózsaszínes, mindkét végén hegyes véggel). Sokan írták, hogy ez az egyik legkellemetlenebb féreg fertőzés, mert a féreg vándorló lárvái komoly gondokat is okozhatnak. Azt olvastam, hogy a, Decaris, csak a kifejlett férgeket hajtja ki, a lárvákat nem pusztítja el a szervezetben. Érdeklődnék, hogy van-e olyan kezelés, ami a szervezetben lévő még ki nem fejlődött lárvákat, vagy a betokozódott, pihenő lárvákat is képes kipucolni a szervezetből. A, Decaris kellő védelmet biztosít ez esetben, vagy javasolt valami más kezelés is? Aggaszt a dolog, hogy sok helyen írták, hogy a lárvák bejuthatnak a szembe, és ott maradandó látáskárosodást is okozhatnak. Kérdezném, hogy ennek, mennyi az esélye, ill., hogy megelőzhető, kezelhető-e valamilyen gyógyszerrel. Köszönöm megtisztelő válaszukat!

Dr. Szigeti Nóra válasza bélféreg témában

Tisztelt Kérdező! A leírás alapján feltehetőleg valóban orsóféregről van szó. A legfőbb fertőzés forrás a kutyákkal/macskákkal való érintkezés, illetve (főleg külföldi tartózkodás alatt) a nem kellően megmosott nyers zöldség és gyümölcs. Kezelésként Vermoxot szoktunk alkalmazni (3 napon át 2x1, majd - ha 3 hét múlva még mindig ürül a pete, ismételt kezelés), de a, Decaris is kiváló lesz. Ha 5 hét múlva még mindig ürülne pete, akkor orvoshoz kell fordulni ismét. Megelőzésként a háziállatok féregtelenítésén kívül az alapos kézmosást és a nyers zöldség/gyümölcs alapos megmosását javasolom. Tisztelettel

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. március 02.

Kérdések és válaszok: Élősködők

Bélféregfajta és gyógyszere
Tisztelt Doktor Úr! 2020.05.29.én átestem egy rosszindulatú daganat miatt végzett laparoszkópos vastagbél műtéten. A kórházban összeszedtem valami bélféreg...
Bélféreg hüvelyben
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Pár nappal ezelőtt vettem észre, hogy kisfiammal együtt én is bélféreggel fertőződtem. Neki a gyermekorvos ALBENDAZOL PHARMA VIM...
Bélféreg okozza?
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy már jó pár hete, olyan érzésem van a végbélnyílásomban, mintha mozogna valami. Tehát nem...
Jó a fokhagyma a bélférgességre?
Jó napot Tisztelt Doktor úr! Kérem segítsen. Körübelül négy napja a székletemben kicsi fehér kis férgeket láttam. Aztán 2 napig nem volt. Ettem...
Bélféreg
unokám-aki három és féléves-bélféreg fertőzéssel kínlódik. Többszöri gyógyszeres kezelés (VERMOX, BETALIS) csak ideiglenes eredmény hozott. A gyerek...
Bélféreg?
Tisztelt Doktor Úr, Doktornő! 33 éves anyuka vagyok, 5 hónapos a kisfiam. A terhességem zavartalanul zajlott, máig is szoptatok. Kb. 1 hónapja a végbelem...