Szobatisztaság téma

Bepisil, becsepeg, rohan a WC-re - Gyermekkori húgyhólyagműködési zavarok

Egy csecsemő gyakran és kis mennyiségű vizeletet ürít. Elég kibontani a pelenkát és hűvösebb levegő éri a bőrét, vagy megcirógatjuk, és akár azonnal pisil. Hogyan és mennyi idő alatt lesz képes 2-3 órán keresztül tartani a vizeletét és időben eljutni a mellékhelyiségbe, ha megérzi, hogy tele a hólyagja? Nem egyszerű folyamat ez, amihez a saját fejlődésén túl szüksége van a szülei, gondozói segítségére is!

Mikortól beszélünk éjszakai bevizelésről?

Az éjszakai bevizelés (enuresis nocturna) az egyik leggyakoribb betegség gyermekkorban, amely az általános iskolát kezdők 10 százalékánál fordul elő, a fiúk között még nagyobb arányban. Fontos tehát, hogy ne szégyelljük! Időnként szervi betegség állhat mögötte, valamint lehet súlyos lelki zavar tünete is.

Gyermeknevelési naptár: tipegők

A szülő legfontosabb tennivalói és buktatói a gyermek születésétől egyéves korától hároméves koráig.

Életkorok pszichológiája: a kisgyermekkor

Kisgyermekkorban a gyermek számára a világ még egész kicsi, amelyben a főbb szerepeket ő maga, szülei, és közvetlen környezete játsza. Azonban már ebben az "aprócska világban" is érhetik meglepetések és csalódások egyaránt.

Szobatisztaság

Kedves Doktor Nő/Doktor Úr! Van egy 3 éves kislány unokám, aki 32 hétre született annak idején terhességi mérgezés miatt. Elvileg semmi szervi elváltozása nincs, igazán okos, szemfüles, vidám kislány, kicsi hisztivel. A gondunk az, hogy nem akar, n

Tanácsot kérnék

Gyermekem 3 és fél éves elmúlt. 3 hónaposan veleszületett végbél fejlődési rendellenességre megműtötték. Szűk volt a végbélnyílása. Szinte naponta tágítottam a nyílást. Rendszeresen székrekedése volt, nehezen ürítette a székletét. Mindenféle széklet

szobatisztaság

Tisztelt Doktor! Kisfiam október végén lesz 3 éves. Júniusban kezdtem, hogy nappalra bugyit adtam a kisfiamra. Ekkor még a bilire is ráült nem mindig pisilt bele, de kezdetnek nem volt rossz. Az utóbbi hetekben már a bilire sem hajlandó ráülni és egé

Szobatisztaság

Tisztelt Doktornő/Úr! Problémánk a következő:kisfiam szeptemberben volt 3 éves.Bölcsis volt, most ovis. A szobatisztaság nappal rendben van, alvásközben viszont semmi jele.pelenkát adok rá, nem jelzi, hogy kell neki és a pelus rendszeresen nedves.G

Széklet visszatartása

Három és fél éves kislányom nagyon ritkán kakil. Nincs szorulása, hanem mikor jön az inger majd megszakad, hogy visszatartsa és ez sikerül is neki, olyannyira, hogy sokszor 5 napig sem kakil. Végül mikor már nem tudja visszatartani, akkor kakil. Most

Nevelésem "kudarca"

Tisztelt Doktornő, Pszichológusnő! A kisfiamról lenne szó.Hároméves elmúlt szeptemberben és nem kezdtük el az óvodát, mert nem vált szobatisztává.Így azt tanácsolták az óvópedagógusok, hogy addig ne is hozzam közösségbe, míg ez el nem rendeződik.

A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!
▼ hirdetés