A várandósság növeli a mélyvénás trombózis kockázatát

Szerző: Trombózisközpont

A terhesség igen komoly kihívást jelenthet a szervezet számára. Amellett, hogy egy csodálatos élmény, a megnövekedett súly és a hormonális változások még akkor is megviselik a nőket, ha egyébként korán vállalnak gyermeket.

A terhesség előrehaladtával a növekvő magzat nyomást gyakorol a hasi erekre elsősorban a könnyen összenyomható visszerekre, nehezítve a vér visszaáramlását. Ezzel kapcsolatban dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa volt segítségünkre.

A terhesség során a nemi hormonok szintje megváltozik: a megnövekedett ösztrogénszint három-négyszeresére növeli a mélyvénás trombózis kockázatát, ráadásul a mesterséges megtermékenyítéskor használt hormonterápia szintén jelentős rizikótényező. Mindehhez hozzájárul a fent említett lassult végtagi keringés is.

A terhesség mellett az sem mindegy, hogy a kismama milyen korú

Dr. Kósa Éva a Trombózisközpont angiológusa azt is megemlítette, hogy a gyermekvállalás időpontja sem mindegy a trombózis esélyének szempontjából: „ a 35 év feletti életkor, a túlsúly és a császármetszés szintén növeli a terhességgel összefüggő mélyvénás trombózis kialakulásának esélyét. „

Kiemelt figyelemmel kell kezelni a kismamát, ha már volt trombózisa

A terhesség, illetve a szülés a mélyvénás trombózis egyik legfőbb rizikófaktora. Ilyenkor különös figyelem jut a családi kórelőzményre. Ha a várandós kismamának már volt korábban mélyvénás trombózisa, akkor terhesség során hematológiai és angiológiai gondozás javasolt, heparin adása, kompressziós zokni viselése válhat szükségessé.

A trombózis utáni gyermekvállalás veszélyei és lehetősége


A trombózist követő terhesség még tervezett babaváráskor is félelemmel tölti el a fiatal nőket, különösen, ha fokozott véralvadási hajlamuk miatt a köztudatban vérhígítóként számon tartott gyógyszert szednek. Biztonsággal javasolható a trombofíliás nőknek is a családalapítás, ha speciális terhesgondozásban részesülnek – fejtette ki Blaskó György hemosztazeológusprofesszor, a Trombózisközpontba látogatók által leggyakrabban megfogalmazott aggodalomra reagálva. A trombózis utáni gyermekvállalás veszélyei és lehetősége>>

(Forrás: Trombózisközpont)

Módosítva: 2013.11.08 20:11, Megjelenés: 2013.11.08 20:11

CIKKAJÁNLÓ

 Korai menopauza

Korai menopauza

Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

Az urológus is csak ember

Az urológus is csak ember

Dr. Bánfi Gergely urológussal beszélgettünk a Movember mozgalomról.

Hüvelyfolyás és terhesség

Hüvelyfolyás és terhesség

Pánikba esni nem szabad. Bízzunk a segítségben.

A COVID-19 veszélyesebb a terhes nőkre...

A járvány kitörését követő első hónapokban úgy vélték, hogy a COVID-19 nem jelent nagyobb veszélyt a terhes nőkre és magzataikra. Időközben összegyűltek...

A terhességi toxémia kimutatását segítő...

A terhességi toxémia diagnosztizálását és a betegségkockázat kimutatását segítő két új biomarkert azonosítottak a kutatók.

Mitől romlanak könnyebben várandósság...

Az egyik leggyakoribb tévhit a várandós nők körében, hogy a baba elszívja a szervezetből a fogak számára szükséges anyagokat, ezért romlik az anyuka...

Mennyit hízhat a kismama várandósság...

Vajon mennyi az ideális súlygyarapodás egy kismama életében? Hatással lehet a babára is a túlsúlyunk? Ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Gajdács Ágnes,...

Törvényszerű az elhízás várandósság...

Terhes vagyok, kettő helyet kell ennem - hangzik el gyakran a mondat a kismamák szájából, akik mihelyst megtudják, hogy állapotosak, sutba vágják az egészséges...

Ezért veszélyes az MTHFR gén mutációja...

A babavárás sokak számára életük legörömtelibb időszaka, így mindenki célja, hogy komplikációmentesen történjen. Sajnos azonban előfordulhatnak olyan...

Csodás bőr várandósság alatt és után...

A fogantatás pillanatától kezdve számos változás kezdődik szervezetben, mely a magzat egészséges fejlődését szolgálja. Dr. Boros-Gyevi Márta, bőrgyógyász-...

Mikor kell kardiológiai vizsgálat a várandósság...

A várandósság kilenc hónapja fokozott körültekintést követel meg a leendő édesanyáktól, akiknek a különféle vizsgálatokon túl fontos odafigyelniük...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó