12 lépéses önsegítő közösségek - A nyolcadik lépés

szerző: Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus - WEBBeteg
megjelent:

Listát készítettünk mindazokról, akiknek valaha kárára voltunk, és hajlandóak voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.

Ahogy az eddigi lépéseken végighaladtunk, észrevehettük, hogy a „bontás” után most már az „építkezés” következik (a hetedik lépés ismertetésénél ezt részletesebben leírtam). Tehetetlenségük beismerése, majd alapos önvizsgálat után a függők ezen lépéshez elérve – ki több, ki kevesebb idő alatt, ez egyéni – készen állnak arra, hogy az okozott károkat elkezdjék összegezni.

Az eddig véghezvitt lépések során elsajátított új képességek segíteni fognak ezen nehéz feladat végrehajtásában. Hiszen már elkészítették a mélyreható erkölcsi leltárt, és azt is megértették, hogy az alázat milyen módon fogja elősegíteni felépülésüket. Ezekre a pillérekre erősen támaszkodik a nyolcadik lépés.

Végig kell venni, hogy a felépülni vágyó ennyi év alatt vajon hány kétes helyzetbe ment bele, és ő maga hány ilyet teremtett. Hány szerettének okozott sebeket, fájdalmat, kétségbeesést? Milyen illegális dolgokat tett meg szerhasználata eredményeként, akár például a kábítószerhez hozzájutás érdekében, akár annak hatása alatt? Mit volt hajlandó megtenni azért, hogy titkolja problémás alkoholfogyasztását, vagy egyéb káros szenvedélyét, és eközben folytathassa is? És az ezek miatt érzett bűntudatot mekkora sikerrel fojtotta el eddig a szerek segítségével?

Semmiképpen nem szabad kihagynia a listáról saját magát sem, hiszen mind egészségügyi, mind mentális szempontból hatalmas károkat okozott magának. Ezt is fel kell dolgozni a felépülés során.

A szerhasználat hosszúságától és intenzitásától függően ez a lista hosszúra nyúlhat. Az eddigi lépések során elért önismereti szint azonban segíteni fog abban, hogy őszintén végig tudja nézni, kiknek és milyen módon ártott. Fájdalmas lesz, és bűntudattól telített, azonban ez a bűntudat immár nem a szerhasználat miatt fogja gyötörni, hanem a múltban elkövetett károkozások miatt. Ez a lépés is elengedhetetlen része a felépülésnek.

Ugyanezen lépés – ahogy ezt már megszokhattuk az eddigiek áttekintése során – nem hagyja gyötrődni a függőt, hanem második részével rögtön a fényt is megmutatja az alagút végén. Hisz nincs vége ott, hogy át kell gondolni a bűnöket. Rögtön utána lehet dolgozni azon, hogy milyen módon nyújt jóvátételt. Ez már egy olyan feladat, amit ha sikeresen megold, hatalmas megkönnyebbülés várható a gyötrő bűntudat alól.

Természetesen sok esetben nem lesz lehetséges a jóvátétel. Elképzelhető, hogy akinek ártott, már nem él. Vagy minden igyekezet ellenére nem fog tudni megbocsátani. Nagyon fontos a jóvátétel módja, hiszen ez nemcsak a felépülőről szól, hanem arról is, aki a kárt elszenvedte.

Erről fog szólni részletesen a következő lépés.

Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológusForrás: WEBBeteg
Szerző: Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus

A 12 lépéses önsegítő közösségek lépései

12/1 Az első lépés
12/2 A második lépés
12/3 A harmadik lépés
12/4 A negyedik lépés
12/5 Az ötödik lépés
12/6 A hatodik lépés
12/7 A hetedik lépés
12/8 A nyolcadik lépés
12/9 A kilencedik lépés
12/10 A tizedik lépés
12/11 és 12 A tizenegyedik és tizenkettedik lépés

Cikkajánló

Vaspótlás
Vaspótlás

Válasszuk a számunkra legmegfelelőbb formát! (x)

A migrén tünetei
A migrén tünetei

Mikor beszélhetünk migrénről?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász; Dr. Szigeti Nóra, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.