Fogyással csökkenthető az inkontinencia

Szerző: WEBBeteg - Cs. K. fordító

Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a fogyásnak számos előnye van, többek között a vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának az esélye is kisebb. Amerikai szakemberek azt tapasztalták, hogy az inkontinencia gyógyításában is jelentős szerepe van.

Amerikai kutatók szerint fogyással jelentősen csökkenthető a női inkontinencia. A kutatásban 338 túlsúlyos nő vett részt, akik legalább heti 10 alkalommal észleltek inkontinenciára utaló tüneteket.

A résztvevők körében fél éves, életmód-változtató, diétás program hatására átlagosan 8kg-os fogyás és a heti inkontinenciás esetek majdnem felére csökkenése volt tapasztalható. Ezzel szemben a súlycsökkenés ilyen jellegű előnyeiről szóló felvilágosítás átlagosan csak 2 kg-os fogyást és csak egyharmados inkontinencia csökkenést eredményezett.

Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a fogyásnak számos előnye van, többek között csökken a vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának az esélye is kisebb.

A jelenlegi kutatás célja az inkontinencia csökkentése volt, megfelelő diéta és testmozgás által. Az életmód-változtató programban részt vevők annak végén sokkal elégedettebbek voltak az elért eredménnyel, mint azok, akik csak felvilágosítást kaptak a fogyás ilyen jellegű előnyeiről.

Csak az Egyesült Államokban több mint 13 milllió nőt érint az inkontinencia, melynek kialakulásához nagymértékben hozzájárulnak az időskori csonttörések is.

A kutatás vezetői szerint vizsgálatuk eredménye alátámasztja, hogy túlsúlyos nők esetében az inkontinencia terápiájában a testsúlycsökkentésnek az első helyen kéne szerepelni.

A kutatás eredményéről a New England Journal of Medicine számolt be.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika; Forrás: Newswise.com)
Módosítva: 2019.07.15 16:36, Megjelenés: 2013.06.17 02:51

CIKKAJÁNLÓ

 Emésztési zavar
Mik a tünetei az emésztési zavarnak? Hogyan előzhető meg?
Hogy lesz így párom?
Az első lépés sokszor a legnehezebb: önmagunk elfogadása a betegségünkkel.
3600 fő bevonásával készült hazai felmérés a vizeletvisszatartási problémában, közismert nevén inkontinenciában szenvedőkről. A betegségben egyébként...
Mivel az inkontinencia számos formában jelentkezhet és számos tényező okozhatja, rendszerint alapos kivizsgálás szükséges a diagnózis felállításához....
A menopauza idején számos urológiai probléma merülhet fel, mely megkeseríti a nők mindennapi életét. Ide tartoznak a vizelettartási gondok, a húgyhólyagsüllyedés...
Tévhit, hogy az inkontinencia csak a nőket érinti - becslések szerint a betegségben szenvedők egynegyede az erősebbik nemhez tartozik. Lássunk néhány tényt,...
Az inkontinencia legfőbb tünete, hogy gondot okoz a vizelet visszatartása. Ezért is fontos odafigyelni, hogy kerüljük azokat az ételeket, melyektől gyakrabban...
A tévhitek valószínűleg azért alakultak ki, mert az emberek ritkán beszélnek az inkontinenciáról. Cikkünkben tisztázzuk a félreértéseket.
A hiperaktív hólyag különösen sok kényelmetlenséget okozhat a munkahelyen, ám tippjeink segítenek.
A vizeletinkontinenciától szenvedő emberek bőre különleges bánásmódot igényel mind a tisztálkodás, mind az ápolás terén. A legtöbb érintett az idősebb...
Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Inkontinencia teszt

Inkontinencia teszt