14 tanulság pandémia idején

Szerző: Pécsi Tudományegyetem

Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora összeállította 14 pontját, melyek a legfontosabb tanulságok az elmúlt hónapok pandémiás helyzete kapcsán.

1. A hirtelen változás nem tervezhető, de fel lehet rá készülni. Nem kész, előregyártott tervekkel, eljárási utasításokkal, hanem rugalmassággal, nyitott gondolkozással, erőforrásaink mobilizálásával, amit adaptivitásnak neveznek. Ez versenyelőnyt jelenthet a PTE-nek és mindegyik karának.

2. A válság fejlődést hoz(hat), ha a szükségszerű sokkot követően nem a problémákon rágódunk, hanem a megoldásokat építjük.

3. Mindenki partner, aki akar és tud tenni a mindennapi helyzetek megoldásáért. És ki ne tudna a maga szintjén döntéseket hozni, értelmesen cselekedni, ha arra felhatalmazást kap?

4. A bizalom alapvető működésmód kell, hogy legyen az egyetemen belül. Ahol bizalom volt az oktatók, hallgatók, munkatársak között, ott gyorsabban is találtak rá a megoldásokra.

5. Ha nyer-nyer megoldásokat keresünk, azzal nem leszünk kevesebbek, sőt! Az egyénileg invesztált tudás, tapasztalat, munka közös értékévé válik a tanszékeknek, intézeteknek, klinikáknak, hivataloknak, karoknak és az egyetemnek.

6. Sok múlik a vezetőkön és ugyanennyi a munkatársakon, a hallgatóinkon is. Közösen vagyunk „behuzalozva”, együttműködésre teremtve. Ezt is tanulni kell!

7. A munkatársaink többsége felismerte az egyetem nyújtotta előnyöket: a munkahelyi és pénzügyi biztonságot, a rugalmas munkavégzést, sőt, gyakran az érzelmi támogatást is.

8. Az új, digitális tanulási módszerek mások, mint a jelenlétiek, de attól még lehetnek eredményesek és élményeket adók. Fejlesztésük, egy új tanulási környezetbe való ágyazásuk elengedhetetlen.

9. Sok múlik az értelmesen kiépített, nem túlbürokratizált rendszereken, de még több az emberi kapcsolatokon. Nehéz, vagy gyors megoldást igénylő helyzetekben egymást kerestük, és nem a nyomtatványokat.

10. A vészhelyzet kormányzati menedzselése a teljesen ismeretlen helyzetben jó volt. A korrekt intézkedések bizonyára közrejátszottak abban, hogy hazánk a legjobbak között van a pándémia okozta hatások mérséklésében.

11. Kerülendők, akik a vészhelyzetben is önmegvalósításuk lehetőségét látják. Sajnos ez is előfordul.

12. Intenzívebbé vált a kommunikáció, átláthatóbbak lettek a folyamatok, olyan helyekről bukkant fel az innováció, a kreativitás, ahonnan nem is vártuk.

13. Új szemmel néztünk a szűkebb és tágabb környezetünkre, új gondolkodási paradigmáink keletkeztek, mert nem volt más választásunk! S közben – láss csodát – fejlődtünk!

14. Minden változik, és a változás hozhat jót is! Ehhez azonban tanulnunk kell. A világról, magunkról, az együttműködésről, a bizalomról. Szerintem képesek vagyunk rá. Nincs is más választásunk!

(Pécsi Tudományegyetem)

Ajánlott cikkek a COVID-járványról

Módosítva: 2020.06.24 11:03, Megjelenés: 2020.06.24 11:03

CIKKAJÁNLÓ

 A könnyedebb lábakért

A könnyedebb lábakért

Krónikus vénás elégtelenség? Csökkentse hatékonyan a panaszokat! (x)

Hüvelygomba és fogamzásgátló

Hüvelygomba és fogamzásgátló

Sok nő küzd visszatérő hüvelyfertőzéssel, melyek között gyakori a gombás eredetű.

Online konzultáció

Online konzultáció

Milyen az online konzultáció megítélése itthon? Bíznak benne az emberek?

11 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek...

11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma....

COVID-19 - Az aktív fertőzöttek megyei...

Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 540 fő, 36 százalékuk budapesti. A főváros után továbbra is Pest és Zala megyében van a legtöbb aktív fertőzött,...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki...

A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége...

A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés...

Védőoltás az új koronavírus ellen -...

Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó...

Miért nem járható út a nyájimmunitás...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül...

Koronavírus: a leggyakoribb veszélyes alapbetegségek...

Az elhunyt koronavírus-fertőzöttek körülbelül fele-fele arányban nők, illetve férfiak. Jóval több volt a férfi áldozat a járvány kezdeti szakaszában,...

Mit tegyünk, ha a COVID-19 megbetegedés...

Szakértők szerint az enyhe lefolyású COVID-19 megbetegedés otthoni kezelése hasonló ahhoz, ahogy influenza esetén kezelnénk magunkat.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Koronavírus tünetellenőrző teszt

Koronavírus tünetellenőrző teszt

Infografika és videó