Három hét a pokolban - az oda- és a visszaúton, koronavírustól szenvedve

Míg Európában még terjedőben van a járvány, Kínában már a gyógyulásról tudnak beszámolni a betegek. Hogyan terjedt végig a fertőzés a családon, és hány tesztre volt szükség a gyógyulás kimondásához? A Vuhanban élő Tiger Ye betegségének részleteit, felgyógyulása történetét a The Guardianben tették közzé.

Január 17-én minden izmom fájni kezdett. Lehet, hogy volt hőemelkedésem is, de akkor ez föl se tűnt. Kissé riasztó ma arra gondolni, hogy a vuhani halpiac 5 kilométeres körzetében lakom, de még a nyelviskola is itt van, ahová japánra járok. Azóta már mindenki úgy tudja, itt/innen szabadulhatott el a vírus. Január elején ki gondolt volna bármi fenyegetettségre...

Izomfájdalmaim miatt bevettem a nátha esetére tartogatott tablettámat – elvégre azt hittem, biztos megfázhattam. Ma úgy vélem, kár volt, mert lemaradtam valamiről. Ekkor veszthettem el az esélyt, hogy a korai szakaszban, a legmegfelelőbb pillanatban kezdhessék meg a kezelést antivirális szerekkel. Ezzel talán féken lehetett volna tartani bennem a vírus szaporodását, terjedését.

Különben fogalmam sincs, miként fertőződhettem meg. Hiszen mindig ugyanott, az iskolám melletti étteremben étkezem. Akkoriban nem jártam sétálni, mert nagyon hideg volt. Ráadásul, kifárasztanak a nyelvórák, ezért a tanítás után mindig siettem vissza a kollégiumba. Amikor környezetemben mindenkin maszkot láttam, én is elkezdtem hordani. Majd a félév végén hazaköltöztem a szüleimhez. De addig még...

Betegség, önkéntes karantén

Mivel január 21-én még mindig fájt minden porcikám, felhívtam az apámat.

Apámnak egyből „gyanús” lettem, úgy találta, itt valami nincs rendben, hazarendelt! Otthon aznap már elég lázas voltam. Anyám eldöntötte, ha még később se megy lejjebb, kórházba visz. Este 11-kor nem várt tovább, bementünk a Tongji Kórházba, ami zsúfolásig tömve volt betegekkel.

Életemben először láttam élőben orvosokat védőruhában, szkafanderben. Olyan volt az egész, mint a SARS-járvány idején készült dokumentumfilmekben. Egyből arra gondoltam, most valami rossz dolog zajlik körülöttünk. Attól viszont nem ijedtem meg, hogy annyian vagyunk, hiszen ez az egyik legjobb kórház Vuhanban, itt máskor is sokan vannak. De a mostani nagy tömeg miatt mégis inkább átmentünk a tüdőklinikára. Jó ötlet volt. Meglepő módon, ott egy lélek se volt. Vért vettek tőlem, majd májfunkciós vizsgálat és CT készült. A felvételen megmutatták nekem is, hogy mindkét tüdőlebenyem alsó részén foltok, árnyékok látszódnak. Felírtak rá gyógyszert, mellé hagyományos kínai gyógykapszulákat is javasoltak.

Amikor Vuhanban korlátozták a kijárást, apám elrendelte, hogy én is maradjak otthon. Filmekből tudtam, mi következik ilyenkor. A mi családunk is kezdte felhalmozni az élelmiszert - a gyors ételeket, zacskós tésztákat. Ezekből végül sok a nyakunkon maradt, hiszen mindent lehetett kapni a boltokban. Csak fertőtlenítőszerekből volt hiány.

Apám egy gyógyszercég hivatalnoka, anyám orvosegyetemet végzett, így elég pontosan fel tudták mérni, milyen állapotban vagyok. Az önkéntes karantént január 22-én kezdtem. Mivel szobámhoz saját fürdőszoba és vécé is tartozik, egész kényelmesen elvoltam. Nagymamám főzött rám. Mikor behozta az ételt, az eldobható evőpálcikákat, tányérokat, mindig maszkot viselt.

A legrosszabb szakasz

Január 25-én kezdtem köhögni – szárazon, bár olykor sárga váladék is felszakadt. Felülvizsgálatra mentem, ott az eredmények azt mutatták, állapotom romlott. A fertőzés ráterjedt az egész tüdőmre. Infúziót kötöttek be, a szájon át szedhető gyógyszer ugyanaz maradt.

Azt mondták az orvosok, hogy erősen gyaníthatóan vírusfertőzött vagyok, de csak egy szakértői bizottság döntheti el, hogy ki és mikor végzi majd el nálam a tesztet. A következő napon, 26-án az is iszonyú nehézséget okozott, hogy kikeljek az ágyból. Rázott a hideg, először éreztem, hogy magasra szökött a lázam. 39 ^oC-fokot mértünk. Később olvastam arról, hogy a betegség középső szakaszában rendkívül gyorsan zajlanak a dolgok. Nálam viszont furcsán zajlott. Aznap estére elmúlt a láz. Egy napon belül úgy éreztem, mintha pokolra szálltam volna, majd onnan vissza is tértem. De a „pokoli” szakasz azért 5 napig tartott (21-26. között). Olyan heves köhögés rázott, hogy belefájdult a gyomrom és a hátam. Sose gondoltam volna, hogy ilyen lehetséges, hogy a köhögés miatt életem legrosszabb napjait kell átélnem.

Akkoriban arra gondoltam, ahhoz, hogy kibírjam az egészet, kell valami lelki támogatás. Össze kellett kaparnom magam, hogy megkeressem kedvenc rajzfilmsorozatomat a tévében. Aztán amikor azt láttam, hogy ezek a figurák a filmben továbbra is boldog, normális életüket élik, rámzuhant a gondolat, én bezzeg örökre elbúcsúzhatok a megszokott napjaimtól. A filmhez menekültem vissza, szerencsére. Mert főszereplőm, aki a film elején súlyos gondban volt, kikeveredett problémájából, s végül minden elrendeződött körülötte. Velem is megtörténhet még ez!

Úgy terveztem, február közepén Japánba repülök, a japán animációs filmek egyik ünnepelt szinkronszereplőjének koncertjére. De éreztem, a vesztegzár miatt erről úgyis lemaradok, tán törölték is az eseményt. Eszembe jutott, tavaly eljutottam kedvenc színésznőm egyik előadására. Szólóestje nagyon tetszett. Az élmény hatására azt találtam ki, hogy animációs filmeket szinkronizáló színészek menedzsere leszek. Betegségem alatt ez jutott most eszembe, és a tévét bámulva ennek részletein járt minden gondolatom. Ahhoz, hogy sikerülhessen a tervem, első teendőm, hogy kirángassam magam ebből a rosszullétből. Különben jövőre se jutok el a koncertre. A gyógyszerek mellett, nyilván végül ez a gondolat segített abban, hogy kezdjem magam jobban érezni. Azon a héten kétszer is azt álmodtam, találkoztam az anime színésznővel. Január 28-án megint kontrollvizsgálat történt. Ekkor már látszott, hogy tüdőm mindkét lebenye jobb állapotban van. Egymás között abban állapodtak meg az orvosok, hogy itt az ideje, hogy elvégezzék rajtam a koronavírus tesztet.

A vírus terjed

29-én belázasodott a bátyám, s köhögni kezdett. Vizsgálatakor az ő tüdején is apró, üvegszerűen áttetsző árnyékokat, foltokat találtak. Azt feltételezték, őt is koronavírusos esetnek kell tekinteni. Még aznap belázasodott a nagymamám is. Ami pedig engem illet, megjött a teszteredményem: igazoltan pozitív fertőzött lettem. Öt napig egy HIV ellen alkalmazott ingyenes készítményt kaptam a kórháztól. A többi családtagnak is felírtak gyógyszerek. Mivel már jobban lettem, és a kórházban ideje volt felszabadítani az ágyat másik beteg számára, azt mondták, menjek haza, de tartsam magam távol a külvilágtól. Az „izolálási” szakaszban természetesen véget ért az infúziós terápiám is.

Bátyámat újra megvizsgálták, neki február másodikán lett pozitív a tesztje. Nagymamám négy napig volt lázas, aztán felgyógyult. Őt sosem tesztelték, se az anyámat, de ők is szedték a felírt gyógyszert. Végül bátyám is felgyógyult, és ma már ő is negatív.

A február negyedikén készült CT szerint tüdőm állapota tovább javult, elmúlt a köhögésem is. Újabb tesztet végeztek, és további gyógyszereket kaptam. A következő napra elkészült teszt szerint én is negatív lettem, de az orvosok nem búcsúztak el még ekkor sem tőlem. Azt mondták, vissza kell térnem még egy tesztre. A február hetedikei megint negatív lett, ekkor nyilvánítottak végül gyógyultnak.

Forrás: WEBBeteg
Fazekas Erzsébet, újságíró