Nagyobb hangsúly van most az influenzaoltáson, mint korábban

Szerző: MTI

A koronavírus-járvány idején nagyobb hangsúlyt kap az influenzaoltás, mert így legalább az egyik betegség ellen védeni lehet a veszélyeztetetteket - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.

Szlávik János elmondta, közeledik az influenzajárvány időszaka, és ez ugyanazt a kört, vagyis az időseket, a krónikus betegeket és a műtéten átesett embereket veszélyezteti, mint a koronavírus.

Ugyanakkor az influenza ellen van oltás, ezért most fontos megszólítani azokat is, akik nem szokták beoltatni magukat, de a rizikócsoportba tartoznak - emelte ki.

Téves az az elképzelés, hogy a betegség a fiatalok esetében nem veszélyes

Az oltás az orvosoknak is sokat segíthet, hiszen ha kizárhatják az influenzát a tünetek vizsgálatánál, akkor gyorsabban állapíthatják meg betegség valódi okát.

Szlávik János kérdésre elmondta azt is, a szennyvízből vett minták alapján úgy tűnik, hogy egyes városokban tovább emelkedik a fertőzöttek száma a következő 4-10 napban.

Hangsúlyozta, téves az az elképzelés, hogy a betegség a fiatalok esetében nem veszélyes, hiszen nagyon valószínű, hogy ilyen fertőzött is intenzívre kerülhet, sőt adott esetben meg is halhat. A koronavírus - a halálozások számát tekintve - sokkal veszélyesebb, mint az influenza - hívta fel a figyelmet.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Módosítva: 2020.09.07 11:05, Megjelenés: 2020.09.07 11:05

CIKKAJÁNLÓ

 Az anorexia kezelése

Az anorexia kezelése

Az anorexiás beteg kezelésekor egyaránt foglalkozunk a lelki és testi zavarokkal.

Mi vezethet alvászavarhoz?

Mi vezethet alvászavarhoz?

Az alvásra a szervezetnek az evésnél is nagyobb szüksége van.

COVID-19 kisokos

COVID-19 kisokos

Amit tudnia kell és érdemes a járványról. A legfontosabb ismeretek egy helyen.

Koronavírus - 989 fővel emelkedett a beazonosított...

989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 48 757 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...

Müller Cecília: A koronavírus elleni védekezés...

Közös felelősségünk, hogy mindenki a maga helyén védekezzen, ebből senki ki nem maradhat.

Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki...

Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás?...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet...

Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet...

A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában...

A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán...

A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka...

A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége...

A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés...

Miért nem járható út a nyájimmunitás...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Influenza vagy egyszerű nátha?

Influenza vagy egyszerű nátha?

Infografika és videó