Krónikus betegségek és allergiák esetén nem javasolt az orosz koronavírus-vakcina

Szerző: MTI

Súlyos krónikus betegségtől és allergiáktól szenvedő emberek esetében nem javasolt a COVID-19 elleni orosz vakcina - jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet vezetője.

"Az ellenjavallottak közé tartoznak a súlyos autoimmun betegségek, hogy ne lépjen fel súlyosbodás az esetükben, az artritisz (ízületi gyulladás), az artrózis (ízületi porckopás), az akut stádiumok, a pollinózis (szénanátha) és az élelmiszer-allergia. Komoly konzultációra van szükség az immunológussal, hogy ne súlyosbítsuk a betegségeket, csakúgy mint más oltások esetében, itt nincs kivétel" - mondta Gincburg.

Az akadémikus szerint a szakemberek megvizsgálták a készítmény embriótoxicitását és arra a megállapításra jutottak, hogy állatok több nemzedékében nem gyakorolt negatív hatást a magzatra. Úgy vélekedett, hogy állapotos nők esetében nincs különösebb szükség az oltásra, de mind az influenza, mind a COVID-19 esetén tanácsos inkább a terhesség előtt beadatni a védőoltást.

Elmondta, hogy a folyékony formájában az Oroszországban hivatalosan kedden bejegyzett, liofizált (fagyasztva szárított) formájában pedig várhatóan jövő héten regisztrálandó vakcinát mintegy másfél-két hónappal ezelőtt szabadalmaztatták. A szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium 48. mikrobiológiai intézetének egy munkatársa jegyzi.

Nemzetközi szabadalmaztatását körülbelül egy hónappal ezelőtt kezdeményezték és azt Gincburg szerint "150 országban vizsgálják". Az intézet munkatársai közült többen, így a társzerzők között szereplő igazigazgató is, március végén magukat is beoltották.

Az orosz és brit vakcina azonos technológián alapul?

Gincburg szerint a Gamaleja Intézet és az Oxfordi Egyetem vakcinája azonos technológián alapul, de mivel az orosz védőoltás kétkomponensű, hosszabb immunitást alakít ki, mint a brit. Rámutatott, hogy amíg Nagy-Britanniában majomtól származó, addig Oroszországban emberi adenovírust használtak fel "tartályként" a koronavírus-génnek a sejthez szállításához, hogy ott beindítsa az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét és ily módon "megismertesse" az immunrendszert a potenciális ellenséggel.

Gincburg közölte, hogy a Gamaleja Intézet által az Ebola ellen 2014 óta kifejlesztett vektorvakcina is mintegy két évig biztosít immunitást. A COVID-19 elleni orosz vakcinával veszélytelenségével szemben megfogalmazott kételyekkel kapcsolatban azt mondta, hogy "a gyorsaság itt viszonylagos", mert Oroszországban negyedszázada kezdték el kidolgozni az eljárást, amely alapján már a három-négy védőoltás készült az Ebola és a MERS koronavírus ellen.

Az akadémikus szerint a SARS-Cov-2 elleni vakcina 80 százalékban homológ azzal, amelyet a Gamaleja a MERS ellen már kifejlesztett és 220 orosz állampolgáron első és második fázisban már kipróbált, csak ez másik genetikai sort kellett a vektorba (az adenovírusba) betáplálni.

"Természetesen jólesik azt hallanunk, hogy azt tartják rólunk, hogy az egészségünket kockáztattuk, de valójában már 220-an jártak előttünk, akik már gyakorlatilag ugyanazt bevitték magunka és minden rendben volt velük. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megismételjük azt, amit már korábban megtettünk" - mondta Gincburg.

Beszámolója szerint a vakcina tesztelésének "posztregisztrációs", harmadik, tömeges szakaszában egyebek között az oltóanyagnak a 60 év feletti korosztályokra és a gyerekekre gyakorolt hatását fogják behatóan elemezni.

Sputnik-V nemzetközi reakciók

Külföldi tudósok egyelőre szkeptikusan fogadták a híreket, és a WHO is visszafogottan fogalmaz. A vakcina esetében még nem került sor a kritikus III. fázisú klinikai vizsgálatok elvégzésére, amelynek során az oltóanyag emberek ezrei számára kerülne beadásra. Oroszország nem tett közzé semmilyen tudományos adatot a vakcina tesztelését illetően, és így nem igazolható az oltóanyag állítólagos biztonságossága vagy hatékonysága. Néhány amerikai szakértő kijelentette, hogy egyelőre nem adatná be a védőoltást.

A védőoltást fokozatosan és óvatosan fogják alkalmazni

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a CNN-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az idő igazolja majd a vakcinafejlesztés orosz módszerét. Rámutatott, hogy az orosz készítmény előállításakor "emberek ezrein kipróbált, gondosan ellenőrzött platformot" alkalmaztak.

A TASZSZ által ismertetett interjúban Dmitrijev közölte, hogy a védőoltást fokozatosan és óvatosan fogják alkalmazni. Közölte, hogy sok országban már megismerkedtek "egyes, a vakcinára vonatkozó tudományos adatokkal" és egymilliárd dózisra jelentettek be igényt.

Dmitrijev, aki beszámolója szerint önmagán kívül már a feleségét és a szüleit is beolttatta, azt ígérte, hogy augusztus és szeptember folyamán több adatot tesznek majd hozzáférhetővé a világon elsőként bejegyzett COVID-19 elleni vakcináról.

A Rosszija 24 hírtelevízió szerint több mint 20 ország jelentette be igényét a helyi a vakcina helyi gyártásra. Az államfők közül Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki és Aleksandar Vucic szerb elnök fejezte ki készégét arra, hogy személyesen is kipróbálja az orosz vakcinát. Igaz, utóbbi feltételként szabta, hogy annak veszélytelenségét előbb szerb orvosok bizonyítsák be.

A Covid-19 elleni orosz védőoltás első adagjait két héten belül le fogják gyártani, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Módosítva: 2020.08.12 10:35, Megjelenés: 2020.08.12 10:35

CIKKAJÁNLÓ

 Koronavírus-járvány

Koronavírus-járvány

Ezekben a magyar városokban robbanhat be még jobban a járvány az előrejelzés szerint.

Készülj fel a második hullámra!

Készülj fel a második hullámra!

Az elővigyázatosság szerves részét képezi a kézmosás és a kézfertőtlenítés.

Országos tisztifőorvos: a járvány felszálló...

Csaknem egy hete megközelíti az ezret a napi új fertőzöttek száma, tehát a koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakaszában vagyunk -...

Koronavírus: a lengyelek is beszálltak...

A lengyel Lublin biotechnológiai vállalat közleménye szerint az előzetes tesztek igazolták a hatásosságot, a klinikai tesztek következő fázisa azonban...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki...

Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás?...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet...

Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet...

A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában...

A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán...

A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka...

A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége...

A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés...

Védőoltás az új koronavírus ellen -...

Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Oltási napló - Tesztelje tudását!

Oltási napló - Tesztelje tudását!

Infografika és videó