Elhízás és depresszió: oda-vissza kapcsolat

MTI
megjelent:

A depresszióban szenvedők körében nagyobb az elhízás kockázata, az elhízottak esetében pedig nagyobb eséllyel alakul ki depresszió - állapították meg holland kutatók.

A leideni egyetemi orvosi központ munkatársainak megállapítása szerint az elhízás az eredetileg nem depressziós emberek körében 55 százalékkal emelte a betegség megjelenésének kockázatát, ugyanakkor a depresszió a korábban normál testsúlyú embereknél 58 százalékkal növelte az elhízás kockázatát.

Floriana S. Luppino kutatásvezető elmondta, hogy vizsgálatuk célja kifejezetten az összefüggés irányának felmérése volt, nem az egyéni kockázat mértékét vagy annak változását keresték.

Az elemzéshez tizenöt, korábban megjelent, összesen 58 ezer emberre kiterjedt tanulmány adatait használták fel a kutatók. Míg az elhízás és a depresszió között oda-vissza ható kapcsolatot találtak, ugyanez nem volt érvényes a túlsúly és a depresszió viszonyára.

Az elemzés szerzői szerint megállapításaik nagyobb arányban jellemzőek az amerikaiakra, mint az európaiakra - legalábbis az alapul vett tanulmányok eredményei ezt mutatták.

A tanulmány az Archives of General Psychiatry című szakfolyóirat márciusi számában jelent meg.

(MTI)

Cikkajánló

Vaspótlás
Vaspótlás

Válasszuk a számunkra legmegfelelőbb formát! (x)

A migrén tünetei
A migrén tünetei

Mikor beszélhetünk migrénről?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.