Demencia és étkezés: megoldások táplálkozási nehézségek esetére

Dr. Veress Dóra
Szerző: WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter

A szellemi leépülés előrehaladásával egyre nagyobb gondot jelent a betegek táplálása. Az agyban található idegsejtek károsodásával elvész az evőeszközök használatához szükséges motoros koordináció, csökken az étvágy, majd a nyelési folyamatok zavara miatt egyre nehezebb lesz a betegek táplálása, ami rengeteg odafigyelést és türelmet igényel a hozzátartozóktól és az ápoló személyzettől.

Nagyon egyszerű, de fontos lépés, hogy az evéshez használt edények és evőeszközök megfelelően legyenek megválasztva. Érdemes olyan kést és villát választani, aminek jól megragadható nyele van, így nem csúszik rajta a beteg keze, vagyis könnyebben tudja irányítani a mozgatását. Segíthet, ha a tányér alá csúszás gátló alátétet teszünk, illetve a későbbiekben a tányérokat mélyebb öblösebb edényekre cseréljük. Üvegpohár helyett érdemes füles bögrét adni, amit könnyen meg lehet fogni.

A szellemi hanyatlás első jeleként nehézkessé válik az evőeszközök megfelelő használata, és így a kulturált ékezés. Az önbecsülés megtartása érdekében javasolt a lehető legtovább engedni, hogy az idős ember egyedül táplálkozzon. Ebben segítséget nyújthat, ha olyan ételeket készítünk, amiket nem kell késsel felvágni, vagy kézzel is megfogható szendvicseket, falatkákat, mártogatós ételeket tálalunk.

Ez a cikk is érdekelheti Önt! Nyelési nehézség - Milyen betegségre utalhat?

Nyelési nehézség, félrenyelés

A későbbiekben, amikor nehézkessé válik a nyelés, akkor ajánlott kerülni az olyan ételek fogyasztását, melyeket könnyű félrenyelni. Így olajos magvakat, mogyorót, magvas gyümölcsöket, pattogatott kukoricát ne adjunk a betegnek.

Kezdetben ajánlott az ételt katonákra vágni, majd a nyelészavar előrehaladtával darálni, pürésíteni azokat. Javasolt áttérni a puha ételek felszolgálására, így több tojást, sajtot, joghurtot érdemes becsempészni a menübe.

A gyümölcsöket meghámozva, kockákra vágva érdemes adni, a későbbiekben pedig turmixot lehet belőlük készíteni.

Mindig meg kell győződni arról, hogy az étel hőfoka megfelelő legyen. Erre ezért van szükség, mert a szellemi leépülés során elvész a hőmérséklet megítélésének képessége, és az idős emberek nem érzik az ételek valódi hőfokát, ezért könnyen megégethetik a szájukat.

Az idős betegek néha nagyon lassan esznek és elfelejtik a szájukba tenni a következő falatot. Ilyenkor finoman noszogatni kell őket az étkezés folytatására. Ez lehetőleg szóban történjen, egyszerű parancsok adásával. Pl. fogja meg a kanalat, tegye a tésztát a kanálba, stb. Ha a verbális utasításokra nem reagálnak, akkor meg lehet érinteni a kezüket, és ezzel jelezni, hogy mit szeretnénk. Ha így sem halad megfelelő ütemben az evés, akkor át kell venni a kanalat és meg kell etetni a beteget.

Fontos, hogy ameddig csak lehet, hagyjuk a beteget önállóan vagy minimális segítséggel táplálkozni. Ez jót tesz az önértékelésének és megtartja azt az érzést, hogy képesek önmaguk ellátására, így meg tudják őrizni függetlenségüket.

Olvasson tovább! Időskori táplálkozás

Dr. Veress Dóra, pszichiáter

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Veress Dóra, pszichiáter

Módosítva: 2019.09.23 17:05, Megjelenés: 2017.09.19 05:21

CIKKAJÁNLÓ

 Prosztatagyulladás

Prosztatagyulladás

Milyen tünetei lehetnek? Ha prosztatagyulladásra gyanakszik, keresse fel orvosát!

Tanácsok demens betegek gondozásához

A demens betegek ellátása komoly feladat mind a család, mind az egészségügyi és a szociális ellátórendszer, tehát a társadalom számára is. Az állapot...

Demencia - Mi lehet a kiváltó ok?

A demencia szót sokan az időskori elbutulással azonosítják. Legtöbbeknek egyetlen betegség jut eszükbe e szó hallatán, az Alzheimer-kór. Pedig érdemes...

Útmutató a demens betegek viselkedésbeli...

Az Alzheimer-kórt és a demencia egyéb formáit gyakran kísérik olyan kihívást jelentő viselkedésbeli változások, melyek kezelésére nem mindig vagyunk...

Mi a demencia?

A demencia a tévhittel ellentétben nem egy konkrét betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amely olyan tüneteket foglal magába, melyek hátterében különböző...

A demencia stádiumai

A demencia kórlefolyása függ annak típusától, ezért a megfelelő terápia szempontjából fontos beazonosítani a demencia típusát. A stádium felismerése...

Demens beteg a családban: hogyan befolyásolja...

Egy demenciában szenvedő rokon alapvetően változtathatja meg a család életét, hiszen a beteg ápolásával járó terhek mellett a családnak azzal a ténnyel...

Hogyan előzhető meg a demencia kialakulása?...

A demencia elnevezés több különböző betegséget foglal magába, melyek a szellemi teljesítőképesség hanyatlásával és a személyiség változásával...

Alzheimer-kór - A megfelelő életmód ellensúlyozza...

Az egészséges életmód véd az Alzheimer-kórral szemben. De vajon vonatkozik-e ez azokra is, akiknél magasabb a demencia genetikai kockázata? Kutatók megállapítása...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Biológiai életkor teszt

Biológiai életkor teszt

Infografika és videó