Fej-Nyak Rák Elleni Küzdelem Világnapja: július 27.

Szerző: Országos Onkológiai Intézet

Minden év július 27-én a fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok elleni küzdelemre figyel a világ. A Fej-Nyaki Onkológiai Társaságok Nemzetközi Föderációja 2015-ben július 27-ét a Fej-nyaki Daganatok Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította.

A nemzetközi programhoz hazánk is csatlakozott, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzésre, illetve a betegség korai felismerésének fontosságára. A fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok közel 90%-a szájüreg, a garat és a gége nyálkahártyáján alakul ki, általában előrehaladott stádiumban kerül felismerésre, ennek két oka van:

  1. mind a betegek, mind az első ellátást végző orvosok sokáig figyelmen kívül hagyják a látszólag jelentéktelen korai tüneteket és nem gondolnak daganatra.
  2. a daganatok egy része gyorsan növekszik. Magyarországon a férfiak harmadik leggyakoribb daganatos haláloka a fej-nyak rák.

Sajnos hazánk évek óta vezető helyet foglal el a nemzetközi fej-nyaki daganat előfordulási és halálozási statisztikában pedig a szűrővizsgálatokkal felismert és az időben megkezdett terápiával, nagyobb eséllyel gyógyítható a betegség.

A fej-nyaki laphám rák elsődleges kiváltó okai a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és a HPV-fertőzés.

Gyanakodjon és forduljon orvoshoz, ha az alábbi tüneteket észleli magán

3 hétnél tovább fennálló rekedtség, nyelési nehézség, nem gyógyuló szájüregi seb, illetve 3 hétnél régebb óta fennálló nyaki nyirokcsomó duzzanat. A dohányzás a fej-nyaki daganatoknál is egyértelműen fokozott kockázati tényezőnek számít.

A sikeres gyógyuláshoz nagyon fontos a korai felismerés, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne csak a kockázati csoportba tartozók, hanem maguk az egészségügyi szakemberek is gondoljanak a fej-nyak rák lehetőségére. Kiemelt szerepe van ebben a háziorvosoknak, fül-orr-gégészeknek, fogorvosoknak és szájsebészeknek különösen az alábbi tünetek megjelenése esetén: fájdalmatlan nyaki csomó megjelenése, seb a szájban, meglazult fogak, tartós torok- vagy nyelési fájdalom.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően sebészi, sugár- és gyógyszerterápiás módszerek kombinációjával ma már az előrehaladottabb esetek egy részében is elérhető a gyógyulás, amennyiben a kezelések a szakmai szabályoknak megfelelő koncepció szerint, megfelelő mennyiségben és minőségben történnek.

A már kialakult betegség gyógyítását speciális, a komplex onkológiai kezelést biztosító centrumokban szabadna csak végezni, ahol a kezelési tervet onkológiai szakbizottság állítja fel, melyben minden érintett szakma képviselője részt vesz.

Olvasson tovább! A fej és a nyak daganatai - okok és tünetek

(Országos Onkológiai Intézet Fej-Nyaki Daganatok Multidiszciplináris Központ)

Módosítva: 2020.07.27 14:37, Megjelenés: 2020.07.27 14:37

CIKKAJÁNLÓ

 Fogfájás

Fogfájás

Ha a fájdalom tartóssá válik, elkerülhetetlen a fogorvos felkeresése.

Miért halnak meg egyre többen májrákban?...

Egyre több meglepő eredmény születik abból, hogy a számítástechnika és a nagy internetes adatbázisok elemzése (lásd: “big data”) elfoglalta méltó...

Amit a fibroszarkómáról érdemes tudni...

Mi az a fibroszarkóma (fibrosarcoma)? Mi okozhatja a kialakulását? Mik lehetnek a tünetei ennek a daganattípusnak? Hogyan ismerhető fel? Hogyan kezelhető?...

A szem daganatai - Mire számíthat a beteg?...

Régebben a szem műtéti eltávolítása volt az egyetlen megoldás a szem daganatos megbetegedése esetén, azonban ma már lézeres- és sugárterápia, ritkábban...

Daganatos betegségek és fájdalomcsillapítás...

Nemzetközi felmérések alapján a rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők közül minden harmadik egyén érez fájdalmat a betegség felfedezése...

Daganatos betegségre utaló laboreredmények...

Bár alapvetően az adott szervre jellegzetes tumormarkerek segítik a daganatok diagnosztizálását, ezek értékelése sem mindig könnyű. Sokszor észlelhető...

Daganatterápia - Melyik kezelés jöhet...

Az, hogy rosszindulatú daganatos megbetegedés esetén melyik gyógymódot vagy mely gyógymódok kombinációját alkalmazzák, számos tényező figyelembevételével...

Ráktünetek, melyeket egy férfi sem hagyhat...

A rákot minél korábban veszik észre, annál nagyobb az esély, hogy sikeresen kezelhető. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ismerje a saját testét, és forduljon...

Kemoterápia - A bőr, a haj és a körmök...

A rák kemoterápiás kezelése során elpusztulnak a rákos sejtek, de sajnos sok betegnél jelentkeznek nem kívánt mellékhatások, mint hajhullás, száraz...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Mennyi az esélye a vastagbélrák kialakulásának?

Mennyi az esélye a vastagbélrák kialakulásának?

Infografika és videó