Egyszemes vagy kétszemes kettős látás?

Jónapot kívánok Születésemtől fogva kancsal vagyok. Tegnap este, fáradtan a sötétben ébresztőt akartam állítani a telefonomon, mikor észrevettem, hogy a sötét kijelzőn a világos szám szellemképet mutat, függőlesen lefelé kicsit kettőződött. Eleve nem tudok két szemmel egyszerre nézni, ezért, hogy megértsem, melyik szememmel van a baj, lecsuktam egyiket, másikat is, mindegy volt, felváltva egyiket takarva is mindkét szem esetében homályos, szellemképes volt a kijelző . Nemrég voltam amúgy épp szemésznél, romlott a szemem (távollátó vagyok amúgy), de más bajt nem látott. Pislogtam párat, le-felvettem a szemüvegemet, és megoldódott egy-két perc alatt ez a zavar. Mi a legvalószínűbb, mi okozta a problémát? El kell mennem neurológushoz, vagy ez tisztán szemészeti valszeg? Köszönöm!

Dr. Cserháti Zoltán válasza kettőslátás témában

Kedves Hölgyem! Azt gondolom, hogy este, fáradtan előfordulhat az Ön által említett panasz - tudván azt, hogy kancsalság is fennáll. Mondom ezt az alapján, hogy a probléma néhány pislogás, és szemüveg felhelyezését követően megoldódott. Abban az esetben, ha "valódi" kettőslátás áll fenn, akkor az nem oldódik meg pár perc alatt és folyamatosan visszatér/fennáll. Ennek ellenére, ha a panaszok többször megismétlődnek, akkor a szemészet mellett/helyett én egy neurotikus-ophthalmológiai vizsgálatot javasolnék, ahol a hasonló problémákkal küzdőkkel foglalkoznak. Üdvözlettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. október 24.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Szellemképes látás..
Tisztelt Doktor úr! Olyan problémám lenne, hogy mind a két szememen szellemképes látás alakult ki, a bal szememmel felülre duplázódik, a jobb szememmel...
Kettős látás
Üdvözlöm! 14-én megyek novemberben szemészetre, akkor kaptam időpontot addig is kérem szépen segítsen, hogy mi lehet a probléma. 33 éves vagyok, gyerekkorom...
Egyik szemre homályos/kettőslátás
Jó estét kívánok. Panaszomról szeretnék kérdezni. 33éves nő vagyok,3 gyerekes anya, (ebből két császsármetszésel szült) szemüveges általános iskolás korom óta...
Kettős látás és befelé forduló bal...
Tisztelt Doktor Úr, Köszönöm a válaszát a már említett panaszomra (https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/szem_betegsegei/163302) A kettős látás két szemmel...
Kettős látás és befelé forduló bal...
Tisztelt Doktor Úr/Nő. Egy ideje küzdök már a kettős látás problémával, ami rendszerint akkor jön elő ha távolra nézek. Ilyenkor a bal oldali szemem befelé,...
Reggeli ébredéskor kettőslátás
Tisztelt Doktorúr! Két hete történt, hogy ébredéskor kettőslátásom volt. Pontosabban nem láttam kettőt a tárgyakból, inkább magát a tárgyat (pl. a képet a...