Lehet-e kell-e bármit kezdeni garatban lévő cisztákkal?

Nekem Corpus Callosum Agenesiam van, és leellenőriztük a gyerekeim örökölték-e. Így bukott ki, hogy lányomnak van cisztája az agyalapi és a tobozmirigyben -ezzel voltunk idegsebészeten illetve előtte neurológián., De az idegsebész mondta, hogy a garat cisztákkal ő nem foglalkozik. Mivel lányom multiallergiás -szénanáthás és az utóbbi időben (11.es gimis, fáradt 3x egymás után beteg volt, ami rá egyáltalán nem jellemző, így voltunk FOG-on, majd a ronda ekcémája miatt a börgyógyász góckeresésre küldött megint 1 hét múlva. Ezért feleslegesen nem mennénk vissza. KÉrdésem tehát, hogy a garatban felfedezett cisztákkal tudnak-e lehet-e mit kezdeni? Illetve magyarázza-e a lányom allergiáját -3 évesen indult a dolog portól befulladt (telken ahol nyár óta nem voltuk ez novemberben történt). Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel: Sz.né Eszter

Dr. Kerekes Éva válasza témában

A tobozmirigy és agyalapi mirigy az nem a garat, szerintem félreértették egymást az idesebésszel. Az itt véletlenül fefedezett cystakkal nincs teendő, illetve beszélje meg azzal a neurológussal, aki a vizsgálatra küldte a lányát. . Tünetmentes MR szűrést nem csak azért nem javaslunk, mert drága, ,de azért is, mert az így leírt eltérések interpretációja felesleges vizsgálatokat indukál.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. február 06.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

IR gyanú laborleletek
Kedves Doktornő! Az alábbi laboreredmények kiértékeléséhez kérem a segítségét. Kisbabát tervezünk a párommal és nagyon rágörcsöltem arra, hogy cisztákat...
Helyi érzéstelenítéses műtét után...
39 éves, inzulinrezisztens nő beteg vagyok. Az IR-re duétazom, a magas androgénekre Dienillét szedek. Két évvel ezelőtt volt egy HELYI ÉRZÊSTELENÍTÉSES...
Torokkaparás fokozódó köhögés
Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne Önök felé, hogy jópár hete azzal küzdök, hogy kapar, köszörül a torkom, és ha elkezdek köhögni, akkor egyre nagyobb lesz az...
Váll MR diagnózis, AC arthrosis
Tisztelt Doktor Nő! Azért írok Önnek, mert már hónapok óta húzódik a problémám a vállammal és az ortopéd orvos válaszát nem érzem teljesnek. Kondizás közben...
COPD ésTüdőfibrózis
Esetemben a rüdőgyógyász a röntgenfelvételek alapján COPD-t és a jobb oldalon kifejezett, a bal oldalon mérsékelt fibrózist állapított meg. Az asztmámat és...
Cervicogen fejfájás
Tisztelt Doktor Nő. Tudom, hogy vizsgálat nélkül nehéz bármit is kijelenteni. Kb 2 hónapja egy reggeli tevékenység közben erős tarkótáji fájdalmat éreztem,...