Stroke: már a gyerekeket is fenyegetheti!

Szerző: WEBBeteg - Cs. K. fordító

Mivel a csecsemő- és gyermekkori stroke rendkívül ritkának gondolt betegség volt, eddig nem volt róla pontos kezelési útmutató. Az Amerikai Szív és Stroke Szövetség első ízben állított össze egy ilyen dokumentumot.

Mélyreható tanulmányok rávilágítottak, hogy a betegség, noha még nem közismert, de sokkal gyakoribb, mint eddig gondolták. A betegséget mindeddig ritkán diagnosztizálták, ám a korszerű vizsgálati eszközök (pl. MRI) segítségével fény derült rá, hogy évente 100 000 gyerekből tíznek van esélye, hogy stroke-ot kap.

A stroke gyermekkorban jellemzően vérzéses, jóval kisebb arányban érelzáródásos (isémiás) eredetű, mint felnőtteknél.

Az első év a legveszélyesebb

A gyermekkori stroke-nál az esetek 50 százalékánál még annak bekövetkezte előtt felismerhető 1-2 rizikófaktor. Az első életév a legveszélyeztetettebb a betegség kialakulásának szempontjából, ebből is az első két hónap a legkritikusabb. Minden 4000 élveszületésre jut egy újszülöttkori stroke, majd a betegség kialakulásának kockázata a gyermekkor előrehaladtával csökken.

Akárcsak felnőttkorban, a korai diagnosztizálásnak és kezelésnek fontos szerepe van az agykárosodás, halál, vagy mozgáskárosodás megelőzésében. Az ajánlott rehabilitációs és kezelési módszerek azonban az életkor függvényében különböznek.

A csecsemők agya (angol)
Forrás

Mivel a felnőttkori stroke mintegy 80-85 százaléka vérellátási hiány (isémiás) eredetű, általában t-PA tartalmú gyógyszerekkel kezelik, ám a gyermekkori stroke ellen ez általában hatástalan, mert azoknak csak 55 százaléka isémiás, a többi vérzéses eredetű.

Főbb okok, amik gyermekkori stroke-hoz vezethetnek

Míg a felnőttkori stroke kialakulásának fő okai az atheroszklerózis (artériák elmeszesedése), a magas koleszterinszint, magas vérnyomás, a gyermekeknél főleg szívbetegség és sarlósejtes vérszegénység okozza, továbbá egészen más rizikófaktorokról beszélhetünk:

  • Kiszáradás
  • Feji vagy nyaki fertőzés
  • Fejet ért sérülés
  • Autoimmun rendszer megbetegedése és gyulladásos bélbetegség

Ezen kívül nő a gyermekkori stroke kockázata, ha a terhesség alatt:

  • a magzatvíz fertőződik (chorioamnionitis),
  • korai magzatburok repedés következik be,
  • terhességi magas vérnyomás alakul ki.

Mit tehetünk a stroke megelőzéséért?

Gyermekek esetében nem nagyon beszélhetünk megelőzésről, hiszen náluk gyakran maga a stroke egy bizonyos betegség első jele. Itt a megelőzés csak egy újabb stroke kialakulásának elkerülésére vonatkozik. Ebben az esetben a megelőzés a következőket foglalja magába:

  • Migrénes fejfájás kezelése, mivel az növeli az isémiás stroke kialakulásának kockázatát.
  • Egészséges táplálkozás, könnyű testgyakorlatok, dohánytermékek kerülése a környezetben.
  • Alternatíva az orális fogamzásgátlók helyett, különösen a trombózissal kezelt lányok esetében.
  • Fejsérülés esetén minden lehetséges rizikófaktor feltárása.

Noha ez az első ilyen jellegű útmutató, még további kutatások szükségesek mind a diagnosztizálás, mind a kezelést illetően.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: WebMD)
Legutóbb frissült: 2014-04-01 09:04
Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

CIKKAJÁNLÓ

Valóban igaz, hogy a túlzott mértékű stressznek a hajunk látja kárát?
Afázia, ezt az idegen szót akkor használjuk, ha valamilyen, az agyban található beszédközpontot érő hatás következtében sérül a beszédképzés és/vagy...
A stroke legtöbbször az alvás idején és az ébredést követő órákban alakul ki. Számos adat utal arra, hogy az alvási apnoe fennállása szerepet játszik...
Sokan vannak, akiknek mindennapjait keseríti meg a naponta jelentkező fejfájás. Az esetek döntő többségében nincs szervi eltérés a háttérben, ám a...
Az éjszakai fejfájásnak több oka is lehet. Előfordulhat, hogy migrén vagy cluster fejfájás ébreszti fel az alvásból. Más esetekben az éjszakai fejfájást...
A hasfájás újszülött- és csecsemőkorban is az egyik leggyakoribb panaszok közé tartozik. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a baba sírása nem az éhség...