Bal here fájdalom

Tisztelt dr úr vagy dr nő 2011.06.24 -én volt egy bal oldali varicocele műtétem 12cm hosszan vágtak fel és 5 cm mélyen 4 db eret sütött el a dr úr. A műtét után, amiket a dr úr mondott mindent be tartottam és azt mondta, hogy 6 hét múlva meg fogok gyógyulni., De azóta ha tüsszentek vagy ha az orromat fújom akkor is fáj. Sőt egy óra séta után már annyira fáj, hogy a bal lábamra sántítok. Este lefekvés előtt néha jegelni szoktam mert ez valamennyire csillapítja a fájdalmat. A bal herémen viszont újra látszik egy sötét lilás ér. Viszont az urológusom azt mondta, hogy ez mozgásszervi panaszokra vezethető vissza a herébe és a lábba lesugárzó fájdalom. 2010.10.20-án volt egy idet gerinc sérv műtétem, amiből egy hegesedés maradt vissza, amire az idegsebész főorvos úr azt mondta 2011.10.28-án az MR vizsgálat után ennek semmi köze a here fájdalomhoz. Még annyit, hogy here ultrahangon is voltam és nem találtak semmi különöset. Szeretném meg kérdezni önöket, hogy ezek után most már hová forduljak? Az eddigi segítségüket és a mostanit is nagyon szépen meg köszönöm.

Dr. Merth Gábor válasza herefájdalom témában

Kedves Kérdező! Érdemes lenne a két operáló orvosnak egymással is konzultálnia. Amennyiben UH vizsgálat a herezacskó képleteiben nem talált elváltozást, arra még marad esély, hogy a gyógyuló hegszövet "befogott" egy kisebb ideget, de ez csak lokális kellemetlenséggel jár, nem hiszem, hogy járásképtelenségig menne a dolog. Urológiai kórképek nem igazán okoznak legalább is a lábfejig sugárzó fájdalmat. Esetleg elképzelhető, hogy egy harmadik kórkép is jelen van, amit eddig nem vettek észre, nem diagnosztizáltak. Érdemes lenne beszéljen egy mozgásszervi rehabilitációs szakemberrel is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 31.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Here fájdalom
Jobb here fájdalommal kapcsolatban szeretnék választ kapni, hogy mi okozhatja ezt! Elég sűrűn jelentkezik a fájdalom, októberben felkerestem az urulógust aki...
Mi okozhatja a herefájdalmat?
Tisztelt Doktor Úr! A kérdésem a korábban Önnek feltettnek a folytatása Azóta a helyzet nem javult, a bőr regenerálása nem nyújtott megoldást, illetve be sem...
Here idegi sérülése
Krónikus herefájdalmat érzek 2015.októbere óta. Ing betűrése közben, felülről középső újjal megböktem véletlenül a bal herém tetejét. Erős szúró, hirtelen...
Miért fáj a jobb herém?
Üdv! Szeretném megkérdezni miért fáj a jobb herém. Este lefeküdtem és egyszer csak egy nagy fájdalmat észleltem és nem akar elmúlni fáj csak fáj. Mi lehet a...
Here fájdalom
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Olyan kérdesem lenne, hogy nem régen élek nemi aktiv nemi életet és ritkán látom a barátnőm, és megesik, hogy ha felizgulok és nem...
Fájdalom a herénél
Jó napot! Kérdésem a következő lenne. A bal herémnél (benne) néha bizsergető, néha fájdalmas érzést érzek., Amilyen gyorsan jön, úgy is távozik. Ha alá...