Algoflex forte fokozza a refluxot

Tisztelt Doktor Úr! Két hete fájdalomcsillapításként elfeleztem az Algoflex forte tablettát, pont azért, hogy ne szedjek a gyomromra ekkora adagot be, mivel refluxos vagyok, ezért másnapra már gyomorgörcsöm lett, előtte már nem szedtem a savlekötőket, mivel anélkül is jól voltam. Azóta szedem a Controlok 2x40 Mgmm-t, nem tudom emelt adagot szedjek-e, és meddig. Kérdésem az lenne, hogy esetleg nyelőcsőgyulladást kaptam ettől az egy szem gyógyszertől, és ha igen, akkor ennek, mennyi idő a gyógyulási ideje, mert eléggé megijedtem. Utoljára januárban szedtem 10 napig emelt adagban a gyógyszert. Köszönettel: Ildi

Dr. Szigeti Nóra válasza reflux témában

Kedves Kérdező! Elképzelhető, hogy a gyógyszer váltotta ki a panaszait, de súlyos és tartós elváltozást biztos nem okozott. Ha úgy érzi, hogy a Controloc csökkenti a panaszait, akkor nyugodtan szedje ebben az emelt dózisban egy hétig, aztán fokozatosan csökkentse. Olvassa el az Algoflex Forte betegtájékoztatóját is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. május 28.

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Gyomorpanaszok antibiotikum kúra után
Tisztelt Doktor Úr! 42 éves vagyok. Panaszaim augusztusban kezdődtek egy indokolatlan egy hetes fromilid antibiotikumos kezelés után. Előtte a gyomrom...
Nyitott gyomorszáj
Tiszteletem Doktor Úr! A következőkben kérném véleményét. 20 éve reflux okán volt egy (laparoszkópos) GERD műtétem. Túl vagyok egy gyomor tükrözésen a csatolt...
Reflux betegség kezelése...
Tisztelt Doktor úr! A következő lenne a problémám, 34 éves vagyok, reflux betegséget állapítottak meg oesophagitis-sal gyomortükrözésen . Tegnap óta...
Makacs reflux
Üdv! Olyan kérdésem lenne, hogy már lassan másfél éve gyakran gyomorégéssel szenvedek, heti 3-4 alkalommal jön elő étkezések után javarészt, illetve este...
Gastrooesophagealis reflux...
Üdvözlöm Doktor úr! Körülbelül 2 hónapja Refluxot állapítottak meg nálam oesophagitissel. A leletet csatoltam dokumentum formájában. Igazából a...
Hasi diszkomfort érzés reflux miatt...
Tisztelt Doktor Úr! Nagyjából 1 hónappal ezelőtt éreztem furcsa, fájdalomnak nem igazából nevezhető nyomást a mellkasomban. Ez az érzés hol 2 naponta, hol 4...