Mit tegyek? nagyon tanácstalan vagyok...

Tisztelt Doktornő! Fuvolatanárnő vagyok. 3 éve kezdődtek az egészségügyi problémáim, melyek miatt az egyetemet is halasztanom kellett annó. 2016 júliusában ínhüvelygyulladást diagnosztizáltak mindkét kezemben a sok gyakorlástól. Miután kikezelték, el tudtam kezdeni 2016 őszén a mesterképzés első félévét, viszont, decemberben újra fájdalmak jelentkeztek nyaktól a csuklóig mindkét karomban, így a félévet megajánlott jeggyel zártam. A mesterképzés második félévében (2017-ben) a fuvolás tantárgyaimat már nem tudtam folytatni újabb fájdalmak és izomgyengeség miatt. Folyamatosan gyógyszeres kezelés alatt álltam. Több orvost is felkerestem a problémámmal. (ortopéd, reumatológus, neurológus) . Gyógytornákra is jártam sokáig szalagrendszer megerősítése céljából, mivel a kezem borzasztóan gyenge volt. Alap dolgokat pl. fogmosás hajmosás nem tudtam ellátni a gyengeség illetve a fájdalom miatt.. Részt vettem több vizsgálaton is: ENG, C gerinc MRI, labor, de minden leletem jó volt. Ezután beutalót kaptam fizikoterápiára, ami mellett tovább folytattam a gyógyszeres kezeléseket is. A fizikoterápia elvégezte után némi javulás történt, viszont a nyári szünet alatt kiújultak ismét a fájdalmaim, így gyógyfürdőbe jártam 30 napos kezelésre (elektroterápia, mágneses terápia, lézerterápia, iszapos kezelés, ultrahangos masszázs, biolámpa, gerinctorna, izomerősítő gyakorlatok, akupunktúra). Mindeközben fokozatosan, az orvosi javaslatot betartva, tértem vissza a fuvolázáshoz. Hetekig csak néhány percnyi gyakorlásra voltam képes, könnyen elfáradt vagy megfájdult a karom, a lapockám, a nyakam vagy a csuklóm. Csalódott és elkeseredett voltam, amiatt, hogy még ekkorra sem vált tünetmentessé a problémám, a gyulladás ugyan megszűnt, ennek ellenére egy vizsgálat sem adott választ a panaszaim forrására, ezért természetgyógyászhoz fordultam. Reflexológushoz jártam húsz alkalommal, így sikerült a folyamatos és fájdalmas kezelések mellett visszatérnem a napi többórás gyakorlásra, és be tudtam fejezni az egyetemet, viszont még mái napig is elég sűrűn fájdalmaim vannak. Orvosságot már nem szedek, a fájdalmat tűröm, vagy tapaszokat teszek rá. Olykor a nyakam, vállaim, vagy a lapockáim fájnak, de van, hogy a könyököm és a csuklóm. Írni kézzel egyáltalán nem tudok, gépelni se tudok egyszerre sokat. Fizikai munkára nem vagyok képes, nehezebb dolgokat nem tudok emelni, cipelni, mert elgyengül a kezem vagy megfájdul. Alap háztartási dolgokat (pl. takarítás, porszívózás, söprögetés stb.) nem tudok ellátni. Ugyan a kezem erősödött az évek során, mégis sokszor gátol a fájdalom a mindennapi teendőimben, sőt már fuvolázni se tudok egyszerre 10 percnél többet. Nem tudok már kihez fordulni, egy orvos sem ad megfelelő választ a panaszaim okára. Már rég nincsenek gyulladásban a karjaim, mégis viszonylag erőtlenek, és sokszor fájnak. Miért nem múlnak el 100 százalékosan a panaszaim? Mi kellene ahhoz, hogy a kezem újra a régi legyen? Mit tudna javasolni? Köszönöm szépen előre is!

Dr. Puskás Réka válasza karfájdalmak témában

Kedves Kérdező! Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, különösen interneten. Ennyi kivizsgálás után valószínűleg igaz, hogy nincs súlyosabb betegsége. Az nem ritka eset, hogy az általános szalaglazaság és izomgyengeség illetve a mély törzsizomzat relatív gyengesége a végtagokon túlterheléshez vezet. Ennek következtében krónikus túlterhelés alakul ki a végtagokon és emiatt csak átmenetileg használnak a kampányszerűen végzett fizioterápiás kezelések és gyógytorna sorozatok és amikor visszatér a normál terheléshez, nagyon hamar ismét panaszos lesz. Talán önnek is ez a problémája. Én magam az ilyen pácienseknek egy tartós, hosszan végzendő, személyre szabott erősítő gyógytornát szoktam rendelni, amit nagyon körültekintően írunk elő, folyamatosan követjük és nagyon sokáig (kb 2 évig) végeztetjük a pácienssel. Ha végig tudjuk csinálni, meghozza az eredményt, de ismétlem, nehéz és hosszadalmas munkáról van szó. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. május 09.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállropogás
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hétben (talán 1.5 hónapra visszamenően) azt vettem észre, hogy a jobb vállam ropog karkörzésnél és időnként ezután fáj is. A...
Jóga Csontritkulás
Tisztelt Doktor Nő! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év Azt...
Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Csuklóízületi porckopás kezelése
Üdvözlöm! Nagyjából 2 éve egy túlerőltetést követően nagyon megfájdult a kezem leginkább az ujjaim majd hónapok múlva javult a fájdalom, de sosem tűnt el...
Öregujj törés gyógyulása
Tisztelt Doktor nő! Október végén egy amatőr focimeccs közben elrúgták a nagylábujjam és láb fejem közötti részt, ami miatt a lábujj tövének bal sarka letört....
Bal térd MR értelmezése, tanácsadás
Kedves Doktor Nő! Kérem segítsen értelmezni az MR vizsgálat leletét és kérem adjon tanácsot! 27 éves vagyok és ülő munkát végzek. Nem mostanában estem el a...