Tejeskávé foltok

Tisztelt Doktornő! A kislányomnak van 3 db tejeskávé foltja: 0.5 cm átmérőjű a, derekán jobb oldalt. 1 cm átmérőjű a bal oldalon a mellkasán, 1.5 cm átmérőjű ez a leghalványabb a bal oldalon a hasán látható. Ezek a foltok már 1,5 éves kora óta biztos, de lehet már előtte is ott voltak. Születésekor még nem volt, legalábbis nem emlékszem. Ekcémás, már nagyon sok bőrgyógyász látta, de ezekre a foltokra soha nem mondott senki semmit. Tavaly az egyik rendelésen én kérdeztem rá, hogy ez mi lehet, de azt monda a doktornő ezzel nem kell foglalkozni. Kérdezte a családban volt e ilyen. Én akkor azt válaszoltam, hogy nem. Ilyen biztos nem, de anyukámnak és az ő apukájának a hátán voltak, vannak zsírdaganatok. Kell aggódnom ezek miatt a foltok miatt? Utal ez valamire? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Balogh Andrea válasza tejeskávé foltok témában

Tisztelt Kérdező! A tejeskávé foltok önmagukban nem okoznak gondot, ezek esetleg jelei lehetnek más társuló betegségeknek, de azoknak egyéb tünetei is vannak. A zsírdaganatok, ha azok valóban zsírdaganatok az nem gond, ha úgynevezett neurofibromak akkor az esetleg örökletes betegséget jelezhet, bár akkor Önnél is tüneteknek kellene lenni. Megnyugtatásképpen érdemes lenne egy genetikai szakrendelésen megmutatni a kicsit. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. január 10.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...
Fejrángatás es fejhátracsapás
Tisztelt Doktornő! Kisfiam, aki 1 éves elkezdte rángatni a fejét vízszintes irányban és ha ilyenkor felemeljuk meg hátra is csapja a fejét. Elég ijesztő...
Bexsero oltás tárolási hiba
Kedves Dr. Hanga! Az lenne a kérdésem, hogy lehet e valami baja a bexserot oltásnak ha 1 vagy 2 napig nem ment a hűtőnk és mi nem vettük mert nem...
Baba fejfájás
Kedves Dr. Nő! Van egy 18 hónapos lányom, az elmúlt időben nagyon elkezdet hunyoritani elvittük szemészetre ott mindent rendben találtak. Viszont a hunyoritas...
Kisgyermek emelkedett lymphocyta érték
Tisztelt Szakértő! Gyermekem novemberben lesz 5 éves, gyermekorvosi javaslatra teljes labort csináltattunk, melynek eredményét mellékelem. A vérkenet...
Csípés folt
Tisztelt Doktornő! Tegnap gyermekemet megcsípte valami, este viszketett neki bekentem fenistillel. Kullancsot nem találtunk. Ez lehet kullancs csípés nyoma...