Végbélrepedés kisgyermeknél

Kedves Szakértő! Kisfiam 4 éves, és lassan egy éve kűzdünk végbélproblémákkal. Először azt gondoltam, hogy aranyere van, mert székelés utan nagyon kidomborodott körben a végbélnyílása, de a proktolólogus megállapította, hogy végbél előreesése van, amit a változatosabb, egészségesebb étkezéssel próbáltunk helyrehozni. Ez a probléma úgy tűnt, hogy megszűnt, ám ez után egy kis friss piros vért láttam a székletén, majd egy gombás popsifertőzése is volt. Akkor kapott krémet, illetve megállapították, hogy végbélrepedése van, több helyen is, már attól is vérzett neki, hogy a proktológus széthúzta a végbélnyílását. Ebben az időben nagyon fájt neki a székelés, és számos krém kipróbálása után, több hónap múlva a merkurokrom végre sikeresen elmulasztotta a fájdalmat és a vérzést. Macragolt szed az elejétől kezdve még most is. Viszont előfodul még véres széklet, szerencsére nem sűrűn, nem kemény, és nem mondja, hogy fáj, ám székelés után, amikor mosom a fenekét (orvosi tanácsra nem töröljuk, hanem mossuk), érzek egy kis kemény dudort, ami érzékeny is neki (lila színű), de pár perc múlva visszahúzódik és akkor már nem fáj ott neki. Úgy érzem, hogy a proklológus, akihez járunk megrekedt, nem tud tanácsolni semmi újat, viszont a városban nincs más gyermekproktológus. Az lenne a kérdésem, hogy merre induljunk tovabb ezzel a problémával? Gasztroenterológiára érdemes elmennünk? Vagy másik városban is nézessük meg proktológussal? Tanácstalan vagyok. Köszönöm a válaszát!

Dr. Balogh Andrea válasza végbél témában

Kedves Kérdező! A leírása alapján aranyere van kisfiának. Gyermeksebésszel érdemes megnézettetni., Amit írt, hogy milyen kezelést kap kisfia az teljesen jó. Ha a városukban nincs gyereksebész azt tanácsolom nézessék meg másik városban. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. október 22.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Viszkető, váladékozó végbél
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A következő problémában kérnék segítséget. Ülőmunkát végző 28 éves srác vagyok. Néhány hete kezdődött, hogy viszket a végbelem, és olyan...
Végbél viszketés és hámlás (kép)
Kedves Dr. A problémám, hogy végbél környékén viszketés jellemző., Ami a nap bármely időpontjában megtörténhet. Nem állandó tünet, de jellemző. Voltam...
Mitől lehet?
Tisztelt doktornő, egy hete észrevettem, hogy a végbélnyílásomnál enyhén viszkető (néha nagyon enyhén égő) érzést tapasztalok. Tisztálkodáskor enyhe...
Bőrgyógyászet
Kedves Doktornő! Az utóbbi napokban vettem észre, hogy a végbél környéki bőr eléggé kipirosodott és viszket is.Használok nedves törlőkendöt is székelés után....
Pilonidal Sinus
Tisztelt Dr. Úr/Hölgy, Három hónapja volt egy Karydakis féle Pilonidal sinus eltávolításom tályog nékül. Műtétem után rá 2 hétre sajnos 2 varratot idő alatt...
Mi lehet a probléma?
Üdvözlöm. Lassan egy éve szenvedek végbél repedéssel, legutóbb két hónapja voltam proktológusnál. Ugyan azt a kúpot kaptam, mint tavaly, amíg szedtem jó volt...