Spenótzöld csecsemő széklet

Tisztel dr. Nő/Úr! Kis unokám (6 hónapos kislány) kb. 3 hónapja kap BEBA tej alapú pótlást. Előtte híg (nagyon kevés túró darabkákkal), de szép sárga volt a széklete, szinte festeni lehetett vele (rendesen megfogta az ember kezét), de nem volt nyálkás a széklete. Jó étvágyú kisbaba, szépen fejlődött, de minden igyekezet ellenére lecsökkent az anyuka teje. Pótlást kapott és onnantól olyan a széklete, mint a spenót pép, teljesen zöld és kénes szagú. Szépen fejlődik most is. A védőnő azt mondta, hogy nincs semmi baj, hiszen nem hasfájós. Persze nem sír sokat, nyugodt baba, végig alussza az éjszakát., De néha megfeszíti magát és látszik rajta, hogy fáj valamije úgy sír. Elképzelhető, hogy egy kicsit görcsöl a hasija kaki előtt. Lehetséges tejérzékenység ilyen tünetekkel? Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: ZSUmami

Dr. Balogh Andrea válasza széklet témában

Kedves Kérdező! Tápszer mellett sem normális a zöld színű nyákos széklet, valamit nem tud rendesen megemészteni feldolgozni a tápszerből. Érdemes lenne orvosukhoz elmenni és más tápszert felíratni esetleg olyat, ami jobban hidrolizált, feldolgozott és ami kevésbé terheli meg a baba bélrendszerét. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 17.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Széklet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Már többször írtam Önnek kérdést, de most ismét a segítségét szeretném kérni. 2022 Tavasszal lezajlott egy vírusfertőzésem, ami...
Gyermekdiabétesz és a Kreon
4 éves fiú unokám 2 éve 1 tip. diabos, minimális (összesen talán napi max. 8 egységnyi kétféle) inzulint kap, étrendjében dietetikus szakember által javasolt...
Furcsa dolog a székleten
Tisztelt Dr. Plósz János! Aggaszt egy dolog a székletemmel kapcsolatban. Nem minden alkalommal fordul elő, de ha a székletem vége kicsit keményebb akkor azon...
NEM JAVULÓ SZÉKLET
Tisztelt DR úr A kérdésem a következő lenne, Többször írtam, a dr úrnak, mindig nagyon gyors és, jó diagnózist állapított meg nálam nagyon hasznosak voltak...
Széklet probléma
Tisztelt Doktor Úr! Székelést követően a wc papíron apró pici fekete pöttyök láthatóak jó ideje. Nem fogyasztottam magvas ételeket. A széklet színe normál...
Széklet állapota
Tisztelt Doktorúr/ Doktornő! Két kellemetlen problémával találtam szemben magam, melyek nem tudom, hogy nevezhetőek-e normálisnak, vagy érdemes orvost...