Elkaphattam-e veszettséget?

Elkaphattam veszettséget? Március 30.-án volt, hogy terepen voltam kint erdőben (Bugac területe) és megsértettem véletlen az ujjam valamivel, úgy, hogy még vérzett egy kicsit, és volt kitéve nyalósó és megfeledkeztem arról, hogy megsérült az ujjam és vizsgáltam a sót és az ujjammal (sérülttel) hozzáértem ahhoz a területhez, amin már látszott, hogy sok állat végig nyalta. Ezen filózok, hogy lehetséges-e, hogy elkaptam? Válaszát előre köszönöm!

Dr. Sarkadi Adrien válasza veszettség témában

Kedves Kérdező! Hazánkban a veszettség a hullámokban zajló vakcinázási programnak köszönhetően nagyon ritkán fordul elő, emberi megbetegedésről 1994 óta nem tudunk, legutóbb 2017 márciusában mutatták ki a vírust Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy rókában és két kecskében. 2018-ban és 2019-ben mindezidáig nem adtak hírt Magyarországon veszett állatról. Az Állategészségügyi Világszervezet szabályai szerint a betegség utolsó előfordulásától számított két év után tekinthető veszettségtől mentesnek egy ország, ha ezt a vizsgálati adatok is alátámasztják, tulajdonképpen már ezt az eredményt közelítjük. A másik tényező, ami miatt nem gondolom, hogy lenne ok aggodalomra, az az, hogy a "harapásmentes" terjedés előfordulása világszerte extrém ritkaságnak számít, néhány szervtranszplantáció során történt átvitelről, valamint a vírust vizsgáló laboratóriumban történt balesetről vannak irodalmi ritkaságnak számító adatok. Úgy gondolom, hogy ezeket a szempontokat megnyugtató végiggondolni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. április 29.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Veszettség
Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! A következő problémára úgy gondolom nem Ön fog megfelelő segítséget nyújtani, szükségem van egy elsődleges segítségre. Már...
Veszettség oltás
Tisztelt Doktor Úr! Pár napja szüleimnél otthon beoltotta az állatorvos a kutyát veszettség elleni oltással, a szokásos éves ismétlő oltást kapta meg. Az...
Megfertőződhettem veszettséggel?
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Ha a kutyám veszett állat ürülékét ette, utána pedig megnyalta a kezem, én pedig hozzányúltam a szememhez/orromhoz...
*Sürgős* Kutya harapás, Mennyire...
Üdvözlöm! Kb 3 nappal ezelőtt megharapott a saját kutyánk. ezzel még nem is lenne baj, de az idei évben még nem kapott veszettség ellenes oltást, azonban a...
Veszettségre gyanús?
Kedves Doktor Úr/Doktornő! 2019,Decemberében találkoztam 2 kiscicával, egyikükkel csak egyszer a masikkal háromszor, mindíg ugyan ott. Sejtem hol lakhat/nak...