Galliumos lázmérő

Kedves Doktornő! Most sikerült eltörnöm az utolsó higanyos lázmérőt. Régebben vettem már 3 digitálisat, két olcsót és egy nagyon drágát. Mindhárommal ugyanaz a bajom, 1 fokkal kevesebbet mér, mint, ami a valóság (a higanyossal tudtam még ellenőrizni). Az eltört helyett, gondoltam, veszek egy galliumos analógot (szintén nem olcsót). Végül is ugyanaz az elv, csak más fém. Kipróbáltam. Ugyanazt csinálja, mint a digitálisok. Megmértem magam: 36, 1. És ezt 10 perc után, mert a papírján 4 perc van, akkor 35, 8-at mért. Fontos lenne egy pontos eszköz, mert a kislányom, ha beteg, magas lázas (szinte mindig 39 felett, sokszor 40 felett is) . Az 1 fok eltérés sokat számít ilyenkor. Ezek szerint vagy nincs jó lázmérő a higanyoson kívül, vagy a higanyos mért eddig magasabb értéket, és azt fogadtuk el (tehát a 36, 6-36, 8-at), holott lehet, hogy a digitálisak mérnek jól, és a valódi testhőnk 35, 8. Köszönöm!

Dr. Szanyi Andrea válasza lázmérő témában

Kedves Kérdező! A mért hőmérséklet függ attól is, hogy hol történt a mérés, a mérés során nem mozgott-e a beteg. Ha a hibalehetőségeket kiküszöböltünk, akkor a digitális és az infravörös hőmérők 0.1-0.2 fokos pontossággal mérnek. A higanyhelyettesítőként gallium-ón ötvözetet tartalmazó analóg hőmérők pontosak, de lassabbak, és a higanyoshoz képest nehezebben lerázhatók, törékenyek. A digitális lázmérők előnye viszont, hogy gyorsabbak, nem törékenyek, sokszor hajlékony végűek és viszonylag olcsók is. Főleg gyerekeknél történő mérésnél fontosabb szempont a gyorsaság, mint a pontosság. Néhány tized mérési különbségnek igazából nincsen klinikai jelentősége. Tanácsolnám, hogy egyszerre, egyforma ideig két eszközzel mérjen hőmérsékletet mindkét hónaljban. Ezzel ellenőrizheti a meglevő hőmérők pontosságát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 02.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Lázmérés
Tisztelt DoktorNő/ Úr! Miért van az, hogy a digitális lázmérő fél fokkal alacsonyabb hőmérsékletet mér, mint a higanyos lázmérő? van olyan helyzet, hogy ez a...
Herpes encephalitis
Tisztelt Doktornő, Az a kérdésem, hogy a HSV-1 és a HSV-2 herpesz vírus, ami az ajakherpeszt is okozza., Ami a lakosság 67%-nak van vagy volt (a HSV-2 csak...
Veszettség pocokharapásnál
Kedves Doktor nő! Tavaly november elején találkoztam a hazámnál egy pocok szerű feltehetően nagyon fiatal egyeddel. Még nem igazán látott, és járni is alig...
Bakteriális intim fertőzés átadható?
Jó napot kívánok. Jártam több orvosnál is. Ondóból kimutattak nálam két baktériumot is. Enterobacter hormaechei (Csiraszám: 10'4 / ml), Escherichia coli...
Hepatitis B
Tisztelt Doktornő! Most ismerkedek egy férfival, csókig jutottunk. Ezt követően mondta el, hogy jópár éve hepatitis B fertőzöttséget diagnosztizáltak nála,...
Clamydia terjed e fürdővízzel?
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Szeretném tudni, hogy Clamydiával diagnosztizált szülő fürdővízzel átadhatta-e a kórokozót gyermekének? Válaszát köszönöm.