Mi okozhat bordafájdalmat?

Két hete megjelent egy probléma, ami nagyon kellemetlenné teszi az éjszakákat és nem gyengül/múlik. Amennyiben a bal oldalamon fekszem az ággyal érintkező oldalamon, erős fájdalom jelentkezik. Egy nyomó érzésből tompa, majd szúró fájdalommá válik. A bordáim környékéről jön, azonban pontosan nem tudnám megmondani, hogy milyen testrészem (bordáim, tüdőm, bőr, izom). Egészen hasonló ahhoz, mint, amikor beszorul a levegő, de lényegesen kellemetlenebb, és nem múlik két hét után se. Alapvetően sportos alkatú vagyok, próbáltam már mindenféle mozgással eltűntetni, de semmi nem segített. Amennyiben puha ágyon fekszem, akkor jóval gyengébb a fájdalom, állva vagy ülve pedig egyáltalán nem érzem (sőt, kitapogatni se tudom, hiába próbálom nyomni azt a környéket, ami akkor fáj, ha lefekszem, nem tudom előidézni az érzést). Kihez illetve hova lenne érdemes fordulnom, illetve mit tehetnék, hogy elmúljon? Meddig normális egy ilyen jelenség?

Dr. Tomonkó Magdolna válasza fájdalom témában

Mindenképpen meg kell vizsgálni Önt, rtg-t kell készíteni a bordákról, az eredményektől függően egyéb vizsgálatokra is szükség lehet a fájdalom okának kiderítéséhez. Háziorvosát ajánlanám felkeresni. Üdv: dr. Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 16.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

Fültájéki fájdalom
Kedves Dr. Zaránd Rajmund Egy-két éve kezdődött, a bal oldali fülem alatti probléma. Akkor elmentem fül-orr-gégészhez, nem talált semmilyen gyulladást. Azt...
Lehet gyanakodni leukémiára?
Kedves Doktornő! 1 hete már erős fáradtságot érzek magamon, amihez általános rossz közérzet társul, mintha beteg akarnék lenni. Testemben kisebb fájdalmakat...
Fizikai terhelésre hasi fájdalom
A probléma: Hónapok óta tartó hasi fájdalom. Mozgás hatására erős fájdalom jelentkezik az alhasban. Sebészeti vizsgálatok, ct, tumormarkerek, ultrahang,...
Komoly betegségre utalhat a problémám?
Tisztelt Doktor Úr! A panaszom körülbelül 1,5 hónapja kezdődött. A jobb kézfejemnél, pontosabban a hüvelykujj alatti résznél a tenyeremnél, erőltetésre...
Bal kar fájdalom
Kedves Doktornő, Doktor úr! Azzal kapcsolatban szeretném kérni a segítségüket, hogy nagyjából 3-4 hónapja érzem az alábbiakat: bal oldalon a hátamon...
Mri lelet (Dva gyanú)
Tisztelt Dr.Úr! A kérdésem az lenne, hogy 1 hónapja tapasztalok a látásomban problémákat, mintha nem olyan élesen látnék, mint régen. Szemész látott már több...