Végbél fekély

Tisztelt Plósz Doktor! Mivel, tudom, hogy Ön, Debrecenben dolgozik a Kenézy Kórházban Önhöz intézném a kérdésemet! Végbél fekélyem van, mely miatta a Rendelő Intézetben dolgozó orvos szerint elvesztettem a végbél záró izomzatom 2/3 részét. ráadásul van egy termetes kizáródott aranyerem is. Felkerestem az említett orvost a betegségem akut időszakában, ő pedig haza küldött egy kenőccsel és végbél kúppal. Több napon át volt 38-39 `C lázam, mire végre már jártányi erőm sem volt és egy ismerős orvos írt fel számomra 3 fajta gyulladás csökkentőt (Normix Tbl, Dalacin 300, Klion Tbl.) Ezektő rendbe jöttem, de állandóan bennem van a rettegés, hogy visszatérhet. Azt szeretném kérni Öntöl, hogy ajánljon nekem, Debrecenben egy orvost aki megműtene, mert az RI.-ben dolgozó orvoshoz nem szeretnék vissza menni. Kissé összeszólalkoztunk, mivel azt mondta, hogy egy több évtizede elhanyagolt végbél fekély, holott ő vizsgált 2 évvel korábban, a vizsgálat eredménye teljesen negatív volt, ideggyógyászhoz küldött, mer szerinte akkor pszichés problémám volt. Szeretném ha ajánlana nekem valakit, Debrecenben aki foglalkozik a sebészetnek ezzel az válfajával és megműtene, mert elég gyakran nem tudom tartania székletemet, e miatt nem tudom elhagyni a lakást egy hasmenéses időszakomban (IBSz.-em van amely miatt gyakran van laza székletem, hasmenésem) Segítségét előre megköszönve tisztelettel! H. Lászlóné, Debrecen

Dr. Plósz János válasza végbél témában

Első körben mindenképp egy endoszkópos végbél (még jobb, ha vastagbél) vizsgálatra lenne szüksége, hogy tisztázódjanak a viszonyok (van- e aktuálisan végbél-gyulladás illetve fekély). Ha ez birtokában van, debreceni illetéségű lévén az Egyetem Sebészeti Klinikáján kereshet megfelelő sebész kollegát, aki segíthet a probléma megoldásában (illetve nyilatkozhat arról, hogy szükséges-e a műtéti kezelés) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Viszkető, váladékozó végbél
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A következő problémában kérnék segítséget. Ülőmunkát végző 28 éves srác vagyok. Néhány hete kezdődött, hogy viszket a végbelem, és olyan...
Végbél viszketés és hámlás (kép)
Kedves Dr. A problémám, hogy végbél környékén viszketés jellemző., Ami a nap bármely időpontjában megtörténhet. Nem állandó tünet, de jellemző. Voltam...
Mitől lehet?
Tisztelt doktornő, egy hete észrevettem, hogy a végbélnyílásomnál enyhén viszkető (néha nagyon enyhén égő) érzést tapasztalok. Tisztálkodáskor enyhe...
Bőrgyógyászet
Kedves Doktornő! Az utóbbi napokban vettem észre, hogy a végbél környéki bőr eléggé kipirosodott és viszket is.Használok nedves törlőkendöt is székelés után....
Pilonidal Sinus
Tisztelt Dr. Úr/Hölgy, Három hónapja volt egy Karydakis féle Pilonidal sinus eltávolításom tályog nékül. Műtétem után rá 2 hétre sajnos 2 varratot idő alatt...
Mi lehet a probléma?
Üdvözlöm. Lassan egy éve szenvedek végbél repedéssel, legutóbb két hónapja voltam proktológusnál. Ugyan azt a kúpot kaptam, mint tavaly, amíg szedtem jó volt...