Hasmenés és véres nyák

Tisztelt Doktor Úr! Kb 3 napja előfordul, hogy hamenésem van (normál székletem is volt közben, de az is lágyabb inkább). Pár napja érzem, hogy valami nem oké, forrónak és marónak is szoktam érezni a székletem akkor is, ha szilárdabb. Mióta ez van, világos barnás színű. Általában kétszer van székletem a nap folyamán, korán reggel és még a délelőtt folyamán, ez a, mennyiség az utóbbi napokban néha 3-4 alkalomra nőtt. Eddig nem láttam vért benne (elég hipochonder vagyok így mindig megnézem). Ma reggel viszont egy hevesebb hascsikarós hasmenéssel indult a napom és a végén láttam benne minimális vércsíkos nyákot. Utána nem sokkal még egyszer el kellett mennem wc-re, itt kissé szilárdabb széklet jött, és ebben már több barnás nyákcsíkot láttam sötétebb és világosabb, de piros vérpöttykkel, vércsíkokkal keveredve. Elég stresszes időszak után vagyunk, az utóbbi pár hétben sajnos túlzásba vittem a kávéfogyasztást is (5-6 csésze egy nap) erőspaprikát is gyakran ettem. A gyomromat sokszor savasnak érzem, enyhe fájdalmat, diszkonmfort érzést is tapasztalok, reggelente rossz a szám íze is. Lázat nem tapsztaltam, de kb két hete volt egy erős hurutos köhőgéssel és orrfolyással járó panaszom, ami elmúlt. A családban a feleségemnek és a gyerekünknek is volt hasmenéses panasza az elmúlt időben. Egy tavalyi tüdőembólia miatt véralvadásgátlót szedek, Xarelto 1*15 Mg/nap. A székletürítésem általában állandó, nem volt panaszom vele sosem, hasmenésem is nagyon régen volt utoljára, fel sem tudom idézni, mikor. A kávét már visszavettem pár napja, a reggeli rossz szájíz kicsit máérséklődött, de ezt a véres hasmenést ma tapasztaltam eléőször és meg vagyok ijedve. Van időpontom orvoshoz, ott is elmondom ezeket és nyilván elküld majd a szükséges kivizsgálásokra, de nagyon aggódom, mitől lehet ez. A közeli rokonságomban emésztőrendszeri rák nem fordult elő, csak méhnyakrák édesanyámnál, és édesapám anyai ági unokahúga halt meg rákos betegségben. Rostokban gazdagon táplálkozom már nagyon régóta, igyekszem kerülni a finomított szénhidrátokat, minimáélisan eszem csak vörös húst, zsírt, sportolok, nem dohányzom. Az utóbbi néhány hét volt némileg kivétel a táplálkozást tekintve, sajnos eléggé össze-vissza ettem + a rengeteg kávé. Kell-e esetleg daganatra gondolni, vagy valószínűbb valamilyen más probléma? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza hasmenés témában

A felső léguti hurut, a diéta megváltozása, a fokozott kávé- és fűszerfogyasztás okozhatja a panaszt (+ a véralvadásgátló kezelés), nem gondolnék rosszindulatú folyamatra. A vizsgálatokig is érdemes gyakori, rendszeres, nyugodt étkezéseket tartani, kerülni a túlzottan csípős, fűszeres ételeket, probiotikumot használni. Gyógyszeresen addig a Duspatalin vagy Meteospasmyl Tabl. segíthet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. október 27.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Egyiptomi megbetegedés.
Kedves Doktor Úr! 21 éves lány vagyok, glutén-érzékeny születésem óta, kb 4 éves koromban, derült ki. A diétát tartom azóta, nem eszek olyat, amit nem...
Nyálkás széklet
Tisztelt Doktorúr! Augusztusban antibiotikumot szedtem, ami után olyan panaszaim lettek, hogy étkezés után (hetente 2x-3x) híg székletürítésem és enyhe...
Hasmenés étkezés után
Tisztelt Doktorúr! Étkezés után (30perc-1óra) időnként előfordul, hogy hasmenésem van. Antibiotikumot szedtem augusztusban, a kúra alatt jelentkezett...
Enyhe, chronicus, aspecificus colitis
Tisztelt DrÚr! 19 éves korom óta évről évre súlyosbódó refluxom volt, amire már dupla dózisú protonpumpa gátlót kaptam. Egyre rosszabbul lettem, és extrém...
Ételallergia? (Kapcsolódik az április...
Tisztelt Doktor Úr! E hó 18-án kértem itt tanácsot öntől (IBS?) Gelsectan, Duspatalinnal kapcsolatban. Sajnos, a problémám nem oldódott meg, pár naponta,...
Mi lehet az oka, még mindig a...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt Dr. nő/ Dr. úr! Nagymamám, 66 éves. 2023.04.07.-én Pénteken éjszaka sürgősségire vittük be, jobb alhasi görcsös panaszokkal. híg...