Petefészekrák?

Tisztelt Doktor úr! Szeretnék érdeklődni, hogy a petefészekrák, mennyi idő alatt fejlődhet ki? 1-1,5 év alatt is lehetséges vagy ez hosszabb folyamat?

Dr. Pétervári László válasza Nőgyógyászati betegségek témában

A petefészek rákra jellemző, hogy a már kialakult rosszindulatú daganat gyorsan növekszik, exponenciálisan nő, vagyis duplázódik, megjelenésétől kezdve tehát már egyáltalán nem lehet lassú folyamatról beszélni. Nagyon fontos ezért, hogy a daganatot időben észrevegyék, ha ugyanis kicsi, könnyebben műthető, emellett jellemzően minél kisebb egy daganat, annál kisebb a valószínűsége annak is, hogy a rákos sejtek a vérkeringésbe jutnak, illetve áttétet képeznek. Ha azonban nem veszik észre a daganatot, attól függően, hogy, mennyire agresszív típusú, előbbire akár fél-egy év vagy akár rövidebb idő alatt alatt is sor kerülhet. Ellentétben a többi rosszindulatú daganattal, a petefészekrákot az esetek nyolcvan százalékában csak előrehaladott stádiumban fedezzük fel, de a kezelés azonnali megkezdése ellenére az érintettek többségét már nem lehet megmenteni. A petefészekben kialakuló rosszindulatú burjánzásból ugyanis már a folyamat kezdetén könnyen leválhatnak daganatsejtek és gyakorlatilag néhány héten belül a hasüreg távoli pontjára eljutva áttétet képeznek. A terápia folyamatos fejlődése mellett továbbra is jelentős kihívást jelent a megelőzés és a korai felismerés. Mivel ez utóbbit nagyban akadályozza a kórkép kialakulásának rendkívül rövid ideje, egyre nagyobb a hangsúly a hajlamosító körülmények molekuláris genetikai vizsgálatára és szűrésére.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. január 16.

Kérdések és válaszok: Egyéb

NA HPV pozitivitás
Kedves Doktor Úr! Szeretném a tanácsát kérni, hogy van e további teendőm, illetve kell e aggódnom egészségügyi szempontból, ha a 2 évvel ezelőtt végeztetett...
LSIL eredmény
Tisztelt Doktor Úr! Nőgyógyászati rákszűrésem eredménye kóros hámelváltozást mutatott, LSIL (enyhe). A rákszűréssel egyidejűleg kértem a HPV vizsgálatot,...
Citológiai vizsgálat eredménye ASCUS?
Tisztelt Doktor Úr! Kézhez kaptam a citológiai vizsgálat eredményét, az értelmezésében szeretném a segítségét kérni. Endocerv átm. zónából kenet, minősége...
Nemi szemölcs
Jó Napot Kívánok! Én egy olyan kérdéssel fordulnék magához, hogy kb. 2 hete megjelent a hüvelyem körül illetve a gáton 2-3db kinövés. Nem viszket, nem fáj....
Candida gomba
Jó napot! Tegnapi nap folyamán kiderült, hogy candida gombám van. Az utolsó szexuális együttlétem után, vörös enyhén véres hüvelyinyálkahártyám volt. Másnap...
Lehetek terhes?
3 éve vagyunk házasok a férjemmel és próbálkozunk a kisteso projekten én szeptemberben töltöttem a 40.-et a férjem a 34.-et a férjemnek van egy 10 éves kisfia...