GYOMOR/BÉLKORGÁS

Tisztelt Doktor Úr! Körübelül egy éve figyeltem fel rá, hogy az egyik reggel egyik napról a másikra elkezdett korogni a gyomrom/belem/hasam, de nem úgy, mint mikor éhes az ember. Előtte egy hétig hasmenésem volt, betudtam annak., De nem szűnt meg utána sem. Patikában kapható gyógyszereket, normafloert próbáltam, majd annyira nem volt zavaró, így megtanultam élni vele. Általában reggel és este korgott intenzíven, napközben csak időnként, váratlanul., De ez elég kellemetlen volt a munkahelyen. Jelenleg munkaváltás alatt állok, így mondhajtuk kicsit izgulok és stresszes vagyok., De nem szeretném 100%-ban erre fogni a problémát. Szeretném megoldani mivel iszonyatosan zavar és úgy érzem, ha ez megoldodna minden rendben lenne az életemmel. Előre félek, hogy hangosan korog, zuborog majd a hasam az új munkatársak elött. Az elmúlt két hétben, először elkezdtem PROTEXIN CANDIES-PLUS szedni és SALVUS vízet inni. Első pár nap úgy éreztem javulnak a dolgok, de végül inkább romlottak, de nem tudom, hogy ezeknek köze van hozzá. Hasmenésem lett, ha a híg széklet annak számít, amúgy reggel 1-2x kell elmennem, amiről az első sokszor szilárd (kivéve ha nyilaló hasfájással kelek), a második pedig már híg. Ezután már egész nap nem kell wcznem. A korgással kapcsolatban fontos információk: Általában reggel, míg fekszem nem kezdi el, de, amint felülök egyből korog, morog, bugyborog.. A székelés után talán csillapodik, de még legalább egy óráig fenáll. Napközben még előjön néha, nem intenzíven, de hangosan. Reggel nagyon intenzív, folyamatos. Főleg ha ülő helyzetben vagyok (wc). Este általában a jobb oldalamra fekszem le aludni, ha nem fordulok át a bal oldalamra, akkor szinte kizárt, hogy megszólalna. Viszont, amint a jobb oldalamra fordulok 1 percen belül elkezdi a korgás,morgást megint. (Visszafordulva már nem hagyja abba) Háziorvosnál nem voltam, mert tudom, hogy nem veszik elég komolyan és ráfogják valamire, ahogy a családban többen is. "Nekem is szokott korogni"., De nekik nem keseríti meg az életét. Nekem eléggé.. Nekem is korog a hasam, ha már éhes vagyok, de az egy természetes, nem zavaró hang. Eljárok sportolni 2-3x egy héten. Nem 100% egészségesen eszem. Csokit, cukros üditőt szeretem és fogyasztok., De krumpli, rizs, csirke, szalámik, sonkák, szendvicseket legtöbbször. Milyen vény nélküli vagy vényköteles gyógyszerekkel próbálkohatnék, ha a fő problémám a hangos gyomor/bélkorgás, nem hasmenést, fájdalmat vagy puffadást akarok megszűntetni. Legtöbb helyeken erről írnak leginkább. Köszönöm a válaszát előre is, Ádám

Dr. Plósz János válasza IBS témában

A panasz irritabilis bél szindrómának felelhet meg. Javulást hozhat a bélmotilitást csökkentő szerek használata (Meteospsmyl, Otilonium, Duspatalin) illetve probiotikumok pár hetes használata (Bonolact Regeneral, Enterol).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. október 10.

Kérdések és válaszok: Egyéb

IBS panaszok mire múlnak?
Tisztelt Doktorúr! Jártam Önnél januárban. IBS a diagnózisom. Étkezés utáni sürgető székletürítés volt a panaszom. Nagylabor teljesen rendben volt. 2 hete...
Furcsa hasfájás mitől lehet?
Tisztelt Doktor Úr! Panaszaim tavaly nyáron kezdődtek torokban hajszálérzéssel, torokfájással, esténként égő érzés a torkomban, reggelente rekedtség, majd...
Zuborog a hasam
Kb. 1 hónapja zuborog a hasam bal oldalon a bordáim alatt kezdődik, és a méhemnél végződik. Van gyerekem tudom milyen ha baba rúgás lenne. Szedek...
Megváltozott székelési szokások, mitől...
Szép napot! Kérdésem kicsit hosszú lesz. Az egész ősszel kezdődött, amikor is többszörös negatív események után elkezdődtek az emésztési panaszaim. Nagyon...
Bélrendszeri panaszok
Tisztelt Dr.úr azzal a kérdéssel fordulok magához, hogy 2 hónapja sárga a székletem reggelente szilárdab később mikor eszek akkor meg hasmenés formájában jön...
IBS gyógyszer
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta visszatérő gyomor- és emésztőrendszeri tüneteim miatt a közelmúltban háziorvosomon kívül gasztroenterológiai szakrendelést is...