Acne rosacea

Kedves Doktor Nő, Doktor Úr! 22 éves férfi vagyok. Az arcomon durván 2 éve apró pattanások jelentek meg. Akkor még ritkábban jöttek elő, azt hittem az akném újult ki ismét. Az arcom viszketett és kiszáradt, elkezdett hámlani és égetően fájt is. A kezdetekben előjött, majd elmúlt, mintha nem történt volna semmi. Az idő előrehaladtával elkezdett romlani és addig fajult, hogy hetente kijött és arc vörösségem is állandósult. Már jóideje kiderült, hogy nem aknéról van szó, eredetileg sle-t diagnosztizáltak mivel egy véreredményem a problémám megjelenésekor egy olyan értéket produkált, hogy erre rálehetett fogni. Később átestem még 3 vérvizsgálaton a bőrklinikán, ami ezt megcáfolta (részletes immunszerológiai vizsgálat). A legutóbbi orvos megállapítása szerint acne rosaceam van., Amiről én semmit sem tudok és az orvosom is elég szűkszavú volt etéren. Átestem egy, demodex vizsgálaton, ami pozitív lett. Erre kaptam krémet illetve a párnámat is kidobtam és lecseréltem vmi másra, amit hetente tudok mosni. Végül ez a teszt negatív lett és a változást az arcomon is észrelehetett venni. A pattanásokból jóval kevesebb lett az arcom sem volt már olyan vörös. A tünetek azomban nem szűntek meg, újból előjött csak enyhébben. Az orvos felírt finacea gélt, ami brutális volt. Aludni nem tudtam tőle, mintha lemarták volna az arcom sósavval és bekenték volna erőspistával. Ha a tünetem éppen fellángolt, jobban marta az arcom, ha nem volt annyira aktív akkor kevésbé. A lényeg, hogy ezután sem múlt el, gyakorlatilag hetente előjött. A nyáron leutaztam nagyszüleimhez, falun élnek. Itt mindig enyhülnek a tüneteim, sokkal ritkábban jön ki és van, hogy teljesen elmúlik, mintha semmi bajom nem lenne. Most azonban 1 hét alatt elmúlt úgy, hogy lennt tartózkodásom ideje alatt nem jött ki egyszer sem. Mikor hazautaztam (Pesten lakom) 5 nap után ismét előjöttek a tünetek, igaz 7-8 pattanásnál nem több. 16napig voltam teljesen tünetmentes, ilyen 2 év alatt nem emlékszem, hogy lett volna. Azt olvastam rosacea-ról, hogy ha kiváltóokokat megszüntetik csak akkor gyógyítható, amúgy csak a tüneteket lehet kisebb nagyobb sikerrel enyhíteni. Félek kezdődik előlről az egész. Nem akarok gyógyszerfüggő lenni, nem szedek semmilyen gyógyszert, nem dohányzom, fél éve nem ittam alkoholt, aktívan edzek és életemben nem próbálkoztam semmilyen droggal. Elképzelhető, hogy alergiás vagyok valamilyen élelmiszer segédanyagra vagy tartósítószerre? Nekem eddig úgy tünt, ha nem eszem akkor nem jön ki vagy kevésbé jelenkeznek a tünetek. Mik lehetnek még a rosacea kiváltó okok? Olvastam, hogy napfény is árthat, de legtöbbet a napon nagyszüleimnél vagyok, nyaram nagy részét itt töltöm és mégis enyhülek a tünetek. Valamelyin bakteriális fertőzés? vagy góc? Észrevettem azt is ha beteg vagyok (megfáztam, lázas vagyok) akkor nem jelentkeznek a tünetek vagy csak nagyon minimálisan, nehezen észrevehető. Eddigi góc vizsgálatok: hasi ultrahang negatív, helicobakter kilégzési teszt negatív, lactose terhelés negatív, széklet féregpete nem látható, ejaculatum tenyésztés negatív, vizelet tenyésztés negatív, mandulámat már kivették, készítettek röntgenfelvételt a fogsoromról, gócot ott sem találtak.

Dr. Gál Mónika válasza rosacea témában

Kedves Kérdező! A leírtak alapján inkább egy seborrhoeás ekcémára gondolok, de természetesen, látnom kellen a korrekt diagnózihoz a bőrét. A rosacea és az autoimmun betegségek fényérzékenységgel járnak, kizárt, hogy fényre javulnak. Semleges hidratálót javasolnék, próbálja ki az Effaclar Duo-t első körben. Sajnos az egyéb szóba jövő szerek vénykötelesek, tehát ha ez nem segít forduljon ismét szakorvosához.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 10.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Arcbőr vörösödés, felmelegedés
Kedves Doktor/Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy az arcom szinte teljes terjedelmével képes a kivörösödésre, felhevülésre és ez nemtudom mitől...
Piros pöttyök a száj körül, milyen...
Kedves Doktornő, legelőször 2015 tavaszán jelentkezett a panaszom akkor bőrgyógyászhoz fordultam és az Uraige cu+zn krémet javasolta talán használt nehezen...
Finacea használata
Tisztelt Doktornő! Rosaceas bőrbetegségem van. Használtam a Rozexet, sajnos nem használt. Most a Finaceat használom. Ez most úgy tűnik, hogy bevált. Tiszta...
Bőrpír, kiütések az államon
Kedves Doktornő! Körülbelül 1 éve elmentem a Mária utcai bőrklinikára, mert az állam jobb oldalán piros foltok jelentek meg és nem nagyon akartak elmúlni. Nem...
Piros foltok a melegtől
Tisztelt Doktornő! 2 hete körülbelül kezdődtek a panaszok, amikor piros foltok jelentek meg csak az arcomon. Nem használok semmi új terméket, szóval nem...
Rozácea lisztérzékenységtől?
Kedves Doktor úr! Kb. másfél éve rosaceás tüneteim vannak: kipirulás, piros, pattanásszerű göböcskék, melyek hol előjönnek, hol eltűnnek. Egy éve diétázom,...