Vörös Foltok a Lábszáramon

Üzenet: Tisztelt Doktornő.! Három héttel ezelőtt jelent meg a jobb alsó lábszáramon egy fura vörös folt., Ami késobb hámlani majd kissé viszketni kezdett. Először úgy tűnt, hogy el fog múlni. Aztán egy hétre rá szaporodni kezdtek ezek a foltok. Először csak kissebbek aztán nagyobbak lettek. Az elmult hét elején elkezdtek felszaporodni és már mindkét lábszáramon megjelentek. El akartam menni Bőrgyágyászhoz, de sajnos a környékünkön szeptemberig mindenki szabadságon van. A foltok között már 2cm atmérőjű is van igaz, hogy eddig még csak egy., de mellette számtalan kissebb nagyobb. A fot formája szabálytalan, vörös, hámlik és időnként viszket is. Azt nem tudom segít-e, de az arcomon főleg az orrnyergemben gyakran van hámlásos korpaszerű képződmény., amire előzőleg már bőrgyógyász írt nekem krémet és ha használom időlegesen el szokott múlni aztán ismét kijön. És a hajam is korpásodik Nizoral sanpon szokott segíteni. Készítettem pár felvételt a lábamról, amit most elküldök. Kérem, hogy ajánjon valami gyógymódot. krémet vagy, ami szükséges. Várom szives válaszát. Tisztelettel. Nagy József Email Címem: [email protected] ---------------------- Válasz: Dr. Bodnár Edina Sajnos képet nem kaptam a kérdéshez, de a leírás alapján leginkább viszerességhez kapcsolódó ekzema lehet. Szedjen antihisztamin tablettát (pl. Cetirizine/Xyzal/Aerius) és kenje lokálisan Travocort kenőccsel. ---------------- Tisztelt Doktornő..! Köszom szépen a válaszát. Pótolni szeretném a képet. a Travocort és Cetirizine/Xyzal duót használom, de sajnos nem észlelek változást. Továbbra is jelentkeznek apróbb foltok. Várom szives észrevételeit, és válaszát. Előre is köszönöm. Tisztelettel. Nagy József Email Címem: [email protected]

Dr. Bodnár Edina válasza Pikkelysömör témában

A leírás és a képek alapján pikkelysömöre van (a fejbőr, arc és lábszár tünetei is beleillenek a pikkelysömörbe), ami hatékonyan tünetmentesíthető gyógyszerekkel és lokális kezeléssel (krémek, esetleg fénykezelés) . A kezelés előtt kivizsgálás indokolt, ez alapján tud személyre szabott kezelést kapni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. augusztus 24.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Pikkelysömör
Kedves Doktornő/Doktor Úr! Gyermekkorom óta kűzdök örökletes pikkelysömörrel. Az utóbbi években eléggé elhatalmasodott rajtam, leginkább a fejbőrömön., De...
Piros foltok
Tisztelt Doktornő! Egy olyan problémával fordulok Önhöz, amire már évek óta nem sikerül megoldást találni. Piros foltok jöttek ki rajtam először a hátamon,...
Mi a probléma a lábujjaim körmével?
Tisztelt InforMed! Nagyon régóta küszködök több, mint 10 éve (30 vagyok jelenleg) a nagylábujjaim körmének megvastagodásától. Körömgomba vagy egyéb probléma...
Pikkelysömör vagy övsömör?
Tisztelt Doktor úr/nő! Három éve jöttek elő piros pöttyök az egész testemen, amit eddig Diprosalic-al kezeltem kisebb nagyobb sikerrel, orvosi javaslatra....
Pikkelysömör: nem javul
Üdvözlöm! 1 éve pikkelysömöröm van és két féle krémet próbáltam semmi változás most a lorinde a kenőcsöm használom. Nem javul csak hámlik a könyök, térd,...
Pikkelysömör és körmök
Üdvözlöm! Segítséget szeretnék kérni. Pikkelysömöröm van, a tüneteim még elviselhetők. Viszont a legnagyobb problémám, hogy a kezemen a körmeim nagy...