Allergia-epeféreg?

Üdvözlöm! 3 éves kb. 16 kg-os kislányom testén kiütések jelentek meg. Először 2 hónapja, amikor bárányhimlőnek diagnosztizálták (az orvos sem volt teljesen meggyőzödve felőle). 3-4 hét leforgása alatt lassan gyógyult, csak a hasán volt, inkább a máj oldalán. Eleinte vörös pontok rózsaszinű udvarral, amelyek kemény göbökké alakultak. Összesen kb 15-20 apró pöttye volt. Láza nem volt, csak vizes orrfolyása, ami lassan magától gyógyult. Megjegyezném, hogy 2 héttel a kiütések kialakulása elött kezdte el a napközit, ami a étkezési szokásait, valamint a lelki világát is felkavarta. Ahogy kezdtek gyógyúlni a kiütések, újra járt 4 napot a napközibe, amikor aztán egyik éjjel arra ébredtem, hogy hányt (aznap a napközibe tejföles tehéntúrós kukoricadara volt, ami újdonságnak számitott neki). Láza nem volt, diétáztattam, Metoclopramid cseppet, Sanzym szirupot, Hidrasec és Biotics port adtam neki. Előfordult többször is, hogy reggel ébredéskor hányingerre panaszkodott. 4 napra rá megprobálkoztunk egy cumisüveg tejjel, mert már nagyon kivánta, ami után kb. 3 órával egy vizes hasmenése volt. Egyszeri alkalommal volt hasmenése, de még elég sokáig világos sárgás volt a széklete. Egyébként napi gyakorisággal van széklete, apró pici bogyókák. Előfordul, hogy meg van keményedve a hasa, görcsöl, és nehezebben tud székelni. A családorvos tanácsára beadtam neki egy üveg amoxicilin szirupot, gyomorgyulladásra goldolva. Eddig nem volt semmi problémánk a tejjel, 2 éves korától adok neki 1, 5%-os tehéntejet, 2 hónapja házi tehéntejet iszik reggel és este, napi kb. 500 ml-t. A hasmenése óta erőteljesebben kijöttek a kiütések, nagyobbak voltak, viszkettek nagyon, pirosabbak voltak mostmár az egész test felületén csoportosan jelentek meg, és szintén gőbösen gyógyultak, de mindegyre jöttek elő újabbak. A családorvos tanácsára székletvizsgálatot végeztünk epeféregre, ami pozitiv lett. 5 nap Zentel kezelést kaptunk az egész család, és közben gennyes mandulagyulladása is lett a leányomnak, amire Zinnat 125 mg szuszpenziot is kapott. A kiütések csak megvannak, jelennek meg újak is. Az lenne a kérdésem, hogy még mindig jöhetnek ki újabb kiütések, ha epeféreg van a dolog hátterében? Vagy más bélférgek? Vagy allergia, esetleg májgyulladás? Vagy lelki okok lennének az okozók, mert elég nehezen tudtuk otthagyni a napközibe? Az immunrendszere van legyengülve? Elöre is köszönöm válaszát. Egy aggodó édesanya.

Dr. Csáki Csilla válasza allergia témában

Kedves Anyuka! Epeféreg vagy egyéb bélféreg lehetséges a kiütések, emésztési panaszok hátterében. Májgyulladás nem valószínű. Javaslom a kislány székletének tenyésztését és prazitológiai valamint protozoon irányú vizsgálatát, valamint teljes labor (vérkép, máj, vesefunkció) elvégzését. Allergia keresése csak mindezek után jön szóba, de nem tűnik valószínűnek. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 25.

Kérdések és válaszok: Allergia

Allergia/Asztma jó lehet-e a svéd...
Üdvözlöm! Oktober ota orrdugulas, magfazas szeru tunetek, szenanatha gyötör. Arcureggyulladasom volt illetve van is folyamatosan. Fulem dugul/kattog egy...
Allergia tünetek
Tisztelt Dr. nő! A panaszommal már hónapok óta küzdök és csak egyre rosszabb! Allergiás tüneteim vannak, ami előszőr az orrom viszketésével kezdődött, de már...
Allergi miatt szenvedek tanácsot kérnék
Tisztelt Doktornő! Kb. 25 éve pollenallergiát állapítottak meg. 2 éve erősödtek fel a tüneteim, szinte éves szinten kell szednem gyógyszert, és orrsprayt...
Hideg allergia
Kedves Doktornő, Hidegallergia témakörben kérdeznék. 35 éves vagyok, alapjában allergiás asztmás beteg (pollenek, néhány étel intolerancia, illetve 2012-es...
Egy hete kaptam allergia és aszthmás...
Az diprophos injekció után egy héttel is állandó nehezlegzesem van nincsenek rohamaim, de nehezen kapok levegőt néha néha kohogok szárazon. Ventolin és...
Allergiás kiütés
Tisztelt Doktornő. Új mosószer használata után a póló alatt, viszkető kiütések jelentkeztek. Elmentem háziorvoshoz aki allergia elleni gyógyszert írt fel...