Gyermekkori ágybavizelés (infografika)

Gyermekkori ágybavizelés infografika

A képek szerzői jogi védelem alatt állnak, felhasználásuk törvénysértő.

Mikor beszélünk gyermekkori ágybavizelésről?

Éjszakai ágybavizelésről és a szobatisztasággal kapcsolatos problémáról akkor beszélhetünk, ha a gyermek már elérte az 5 éves kort, de a szobatisztaságnak még a jeleit sem mutatja. Ekkor már érdemes lehet orvossal konzultálni. Az első kérdés, hogy mióta áll fenn a probléma?

  • Születés óta folyamatosan, maximum párhetes kihagyással (elsődleges).
  • Legalább fél éves szobatisztaság után történt a visszaesés (másodlagos).

Itt fontos figyelembe venni, hogy a gyerekek számára szorongást okozó, stresszes időszakok is átmeneti visszaeséseket okozhatnak, egy-egy bevizeléses „baleset” pedig önmagában nem betegség!