A fogamzásgátlók szedése trombózis után nagyon meggondolandó

Trombózisközpont
megjelent:

A nőkre több olyan rizikófaktor is leselkedik trombózis tekintetében, mely a férfiakat elkerüli. Ilyen lehet a terhesség és a szülés is, de meg kell megemlíteni a fogamzásgátló tablettákat is.

Ezek a készítmények ugyanis előidézhetnek elzáródást, aminek veszélye szerencsére az egyénnek legmegfelelőbb tablettával minimálisra csökkenthető. Erről, és a trombózis utáni fogamzásgátlás lehetőségéről beszélgettünk professzor dr. Blaskó György főorvossal, a Trombózisközpont szakmai vezetőjével.

„Sajnos a fogamzásgátlók, összetételükből adódóan, mindig jelentenek majd egy kis kockázatot a trombózis szempontjából. Az első generációs tablettáknál jelentkező ilyen mellékhatásokhoz képest azonban a negyedik generációs fogamzásgátlók már csak töredékében okoznak trombózist. A kutatások folyamatosak, így a rizikófaktorok is egyre kisebbek lehetnek.”

Trombózis után

Nem minden sport megengedett trombózis után

A trombózis igen nagy trauma annak, aki versenysportolóként kénytelen volt szembenézni vele. Nem csak a fájdalom, és a gyógyszerek miatt, hanem azért is, mert az addigi életmódjában komoly változások állnak be. Nem minden sport megengedett trombózis után>>

A tabletták szedése nem mindig a legjobb ötlet. Azok, akik már átéltek egy trombózist, nem biztos, hogy jó választásnak érzik ezt a védekezési formát, és az orvosok sem szokták javasolni.

„Amennyiben a trombózis még gyermekkorban történt, akkor egy alapos kivizsgálás után nem kizárt a fogamzásgátló szedése. Azok, akik felnőttként éltek át érelzáródást, számukra az alternatív lehetőségek maradnak, számukra a gyógyszeres fogamzásgátlás egyáltalán nem ajánlott.” – mondja professzor dr. Blaskó György főorvos, a Trombózisközpont szakmai vezetője.

Vannak még lehetőségek

Azok sem maradnak alternatívák nélkül, akik számára a gyógyszer nem megoldás. A lehetőségek tárháza már most is igen széles, és a kutatásoknak hála, egyre nagyobb palettáról válogathatunk, még akkor is, ha egy igen nagy csoport, vagyis a tabletták nem jöhetnek szóba.

„Trombózis után az alternatív lehetőségek között a pesszárium, illetve a spermicid zselék is szóba jöhetnek. Nagyon jó módszer lehet a spirál is, bár ehhez bizonyos kor, és megtörtént szülés is kellhet. Valamint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a védekezés nem csak a nők feladata, ma már egyre több lehetősége adódik erre a férfiaknak is.”

(Trombózisközpont)

Cikkajánló

A mélyvénás trombózis tünetei és okai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Trombózis
A mélyvénás trombózis veszélyes, sokszor halálos szövődményekkel járhat. Ha a vénában kialakult trombus egy része leszakad és az embólus a tüdőbe jutva elzár egy verőeret, halálos kimenetelű tüdőembólia alakulhat ki.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Váróczy László, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.