Egyre fiatalabb korban alakul ki a vesekövesség

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Magyarországon mintegy 1200 gyermeket érint a vesekövesség, amelynek gyakorisága az elmúlt 20 évben 10-15 százalékkal emelkedett, a 18 éven aluliak körében évente közel száz új beteget diagnosztizálnak - mondta Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója.

A vese betegségei gyermekkorban

Egy szülő számára a legfontosabb, hogy gyermeke egészséges legyen. Nehéz elfogadni és szembesülni azzal, hogy a gyermek egyik létfontosságú szerve nem működik megfelelően, és talán még nehezebb megtanulni - és megtanítani a gyermeket is - ezzel együtt élni. A vese betegségei gyermekkorban

Kiemelte, a vesekövesség iskolás korban való kialakulása elsősorban környezeti tényezőkre vezethető vissza, de adott esetben már csecsemőkorban is jelentkezhet, amikor többnyire anyagcsere-betegségekre hívhatja fel a figyelmet. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika eddigi legfiatalabb veseköves betege mindössze 10 hónapos volt.

Az egészséges életmód megválasztása elsősorban a szülők felelőssége, mivel a vesekövesség is azok közé a betegségek közé sorolható – pl. diabétesz, szív- és érrendszeri panaszok, ízületi problémák –, amelyek kialakulása egyre fiatalabb korra tolódik. A gyerekkori vesekövesség 10 éves kor alatt ritka betegségek – pl. cisztinúria – egyik tünete lehet, 10 éves kor után viszont a legtöbb esetben a helytelen életmód okozza a problémát – hívta fel a figyelmet a klinikaigazgató. Mint mondta, a túlsózott félkész és gyorséttermi ételek és nassolnivalók, a mozgásszegény életvitel, a túlsúly és a szükségesnél kevesebb folyadékbevitel egyaránt vesekövet okozhatnak, együttes előfordulásuk pedig kifejezett veszélyt jelent a vesekőképződés szempontjából.

Fájdalmas, csípő érzetet adó, gyakran véres vizelet a vesekövesség első jelei, amit erős, görcsös deréktáji, lágyékhajlat felé sugárzó fájdalom kísérhet.

Húgyúti fertőzések gyermekkorban

A húgyúti fertőzések gyermekkorban a második leggyakrabban előforduló bakteriális fertőzések. Ezek közé soroljuk a húgyhólyaggyulladást és a vesemedence gyulladását. Húgyúti fertőzések gyermekkorban

Lehet azonban csak véres vizelet vagy csak deréktáji, sugárzó, görcsös fájdalom is az első tünet – ismertette Dr. Szabó Attila kiemelve, a vesekő a felnőttekhez hasonlóan jellemzően egészen addig észrevétlen marad, amíg nem okoz az életminőséget jelentősen rontó panaszokat. A kezelés kapcsán elmondta, nagyobb köveknél a felnőttekhez hasonlóan ultrahangos kőzúzás jöhet szóba, a műtéti beavatkozás gyermekkorban igen ritka. Jellemzően az életmód megváltoztatásával és diétával jól kezelhető betegségről van szó, aminek kiújulását a táplálkozási tanácsok betartásával el lehet kerülni.

A teljes cikk a Semmelweis Egyetem honlapján olvasható.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.