Kérdések az urológiai rendelésen, amiket gyakran elfelejtünk orvosunknak feltenni

Dr. Benyó Mátyás
szerző: Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus - WEBBeteg
megjelent:

Az urológiai praxis során is találkozik az orvos és beteg számos félreértéssel, ami legtöbbször kommunikációs problémából adódik. Mindent kérdezzünk meg orvosunktól, amiről úgy érezzük, hogy gyógyulásunkat befolyásolja!

Az orvosnak sajnos a megterhelt egészségügyi rendszerben túl kevés ideje jut a beteg részletes kikérdezésére. Ebből adódóan a páciens is bizalmatlanná válhat az orvosával szemben, így nem mer vagy elfelejt olyan információt közölni, mely sok segítséget nyújthat.

Az orvosunk mindenre tudja a választ?

Sajnos nemcsak az urológiában fordul elő, hogy a magas szintű orvosi képzés és a sokéves gyakorlat ellenére a medicina nem mindenható. Még mindig létezik számos olyan betegség, enyhébb és súlyosabb, melyre még nem létezik gyógymód. Vegyük például a krónikus kismedencei fájdalmat, mely a beteg életét nem veszélyezteti, de a tartós fájdalom az életminőséget jelentősen befolyásolhatja.

A HIV kórokozó által okozott AIDS betegség gyógymódjának kidolgozásán is számos kutató fáradozik. Amennyiben bizonytalanságot érzünk a kezelésünkkel kapcsolatban, konzultájunk az orvosunkkal, és csak utána döntsünk az esetleges szakemberváltásról.

A prosztatamegnagyobbodás tünetei

A prosztatamegnagyobbodás során jelentkező tünetek az életminőségen sokat ronthatnak, ugyanakkor az állapot napjainkban nagyszerűen kezelhető. Gyanús esetben nem szabad tehát halogatni az orvos felkeresését, és nem érdemes kétes eredményű praktikákkal kísérletezni.
A prosztatamegnagyobbodás tünetei

Nagyon fájdalmas a prosztata végbélen keresztüli megtapintása?

Az urológiai kivizsgálás menete során a betegek által legjobban félt és legáltalánosabb lépés a prosztata végbélen keresztüli megtapintása (rectalis digitalis vizsgálat – RDV). Ez nagyon sok információt nyújthat a megfelelő kezeléshez.

A vizsgálat a nők hüvelyi betapintásához hasonló, lehet fájdalmas a beteg számára, de kellő empátiával minimális kellemetlenséget okozva elvégezhető. Természetesen a vizsgálat kérésre kihagyható, de ez nem ajánlott a saját érdekünkben.

Mikor lehet emelkedett a PSA érték?

A prostataspecifikus antigén (PSA) prosztatarák, gyulladás és megnagyobbodás esetén mutat emelkedett értéket. Magasabb lehet azonban közvetlenül az RDV után is, illetve értékét csökkenthetik bizonyos prosztata megnagyobbodás esetén használt gyógyszerek is.

Mikor alakulnak ki a prosztatakövek?

Többszöri prosztatagyulladás után kialakulhatnak meszes gócok a szervben. Ezek általában kis méretűek, jelentősebb panaszt önmagukban nem okoznak. Prosztata megnagyobbodás miatt végzett műtétek során mellékesen kerülhetnek eltávolításra.

Mikor kezdjük el szedni a vény nélkül kapható, vizelési panaszokat csökkentő gyógyszereket?

Tartós vizelési panaszok, illetve 50 év felett évente keressük fel urológusunkat a tünetek hátterének kivizsgálásának és a prosztatarák kizárásának céljából, majd a tanácsát kikérve érdemes a vény nélkül kapható gyógyszereket elkezdeni szedni.

Mitől lehet véres a vizeletem?

Véres vizelet sok esetben húgyhólyaggyulladás miatt alakul ki, de ekkor más, később részletezett panaszok is fennállnak.

Húgyvezeték- és vesekövek is okozhatnak ilyen panaszt, de ekkor vesetáji fájdalom társul. Amennyiben semmilyen egyéb tünet nincs, malignus (vagyis rosszindulatú) daganat gyanúja merül fel. Minden esetben keressünk fel urológust, mivel a legfontosabb a húgyhólyag, a húgyvezeték és vesemedence rosszindulatú daganatának kizárása.

Mitől fájhat a vesém?

Minden vese- és húgyvezetékkő vesekőként kezdi pályafutását. Ezek a kövek önmagukban ritkán okoznak fájdalmat, panaszt akkor jelentenek, ha a vizelet útját elzárva pangást és feszülést okoznak a húgyvezetékben, illetve a vesemedencében.

Viszont okozhat hasonló tüneteket egy oldali vesemedence-gyulladás is. Mindkét oldali vesetáji panasznál, illetve ha a fájdalom az alsó végtagok felé sugárzik, a háttérben idegi, illetve gerinc eredet is állhat.

Vizeletfertőződés (hólyaghurut, felfázás, cystitisis) esetén mi a teendő, és meddig szedjük az antibiotikumot?

Enyhe tüneteket okozó (gyakori vizelési inger, vizeletcsípés) vizeletfertőződés esetén bő folyadékfogyasztás és pihenés elegendő lehet, problémásabb esetekben szükségessé válhat az antibiotikus kezelés.

Fontos, hogy a gyógyszert ne csak a panaszok megszűnéséig szedjük, hanem a kezelőorvos által előírt ideig. Önmagában alhasi fájdalom nagyon sok minden miatt kialakulhat, tartós fennállása esetén szakorvos felkeresése javasolt.

Mitől növekedhet meg a herezacskóm?

A herék növekedése és fájdalma hátterében rendkívül sok ok állhat. A „jóindulatú” herevízsérv és mellékheregyulladás mellett lehet a háttérben gyors, illetve azonnali beavatkozást igénylő hererák, vagy herecsavarodás is. Ilyen panaszok esetén mindenképpen szakember felkeresése javasolt.

Mi a teendő korai magömlés esetén?

A fiatal férfiaknál előforduló korai magömlés természetes lehet, állandó párkapcsolat és rendszeres nemi élet kialakítása után spontán megszűnik. Tartós fennállása esetén urológiai, illetve szexuálpszichológiai vizsgálat javasolt.

Az urológiai kórképek számos kérdést vetnek fel a betegekben, melyeket szemérmességi, illetve egyéb okok miatt nem merünk megkérdezni. Nekünk is könnyebb lesz a gyógyulás, ha megértjük az egyes vizsgálatok és kezelési módszerek célját és szükségességét. Ne féljünk tanácsot kérni kezelőorvosunktól!

Dr. Benyó Mátyás, urológus szakorvosjelölt


Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus

Cikkajánló

Tévhitek a prosztatáról

Dr. Földi Ildikó
Az alábbiakban néhány, a prosztatáról gyakran elhangzó tévhitet gyűjtöttünk össze és rövid magyarázatokkal próbáljuk meg eloszlatni azokat.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.