Autizmus: nő a kockázat az elsőszülötteknél, farfekvéseseknél, idősebb anyák gyermekeinél

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika megjelent:

A Pediatrics című orvosi lapban megjelent tanulmány szerint jelentősen nagyobb az autizmus kialakulásának esélye azoknál, akik elsőszülöttek, farfekvésesek vagy 35 évnél idősebb nők gyermekei voltak.

Az Utah Orvosi Egyetem kutatói által végzett kutatás szerint azon gyermekek esetén akiknek édesanyja a szüléskor elmúlt 35 éves , 1.7-szer magasabb a kockázata az autizmus jellegű rendellenesség (ASD) kialakulásának, mint azoknál, akiket 20-34 éves kora között szült az anyja. Az ASD-vel diagnosztizált gyermekek esetében az elsőszülöttek aránya majdnem kétszeres, állapította meg a tanulmány.

Annak ellenére, hogy a kutatás nem talált közvetlen összefüggést az autizmus és a farfekvéses magzati póz között, az autista gyerekek között kétszer gyakoribb azok aránya, akik farfekvéssel születtek. Mindez a kutatás vezetője, Dr. Deborah A. Bilder szerint felveti annak szükségességét, hogy a magzati lét és az autizmus közötti összefüggést alaposabban is vizsgálják.

Az anya iskolázottsága is számít

Az autizmus jelei

A gyermek fejlődése során leggyakrabban 3 éves kor körül válnak a tünetek olyan markánssá, hogy a szülők orvoshoz fordulnak, valójában azonban már pár hónaposan is vannak a betegségre utaló tünetek! >>Autizmus - A bezárt világ

Az autizmus egy olyan komplex agyi rendellenesség, mely a szociális, kommunikációs és a viselkedési fejlődést befolyásolja, emellett a betegeket gyakran extrém viselkedés jellemzi.

A kutatás során mintegy 132 autista gyermek egykori magzati, születési és újszülöttkori körülményeit vizsgálták.

Ennek eredményeként arra a megállapításra jutottak, hogy az anya életkora a szüléskor, a magzati póz, illetve a születési sorrendben betöltött első hely mind komoly rizikófaktornak számítanak az ASD kialakulása szempontjából. A kutatók mindemellett kismértékű, de szignifikáns összefüggést találtak az anya iskolázottsága és a gyermek betegsége között.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatok szükségesek annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk arról, hogyan függenek össze ezek a rizikófaktorok az ASD-vel. Egyik lehetséges magyarázat arra, miszerint az autisták között sok az elsőszülött, az lehet, hogy a beteg gyermekek szülei csak ritkán vállalnak további gyermekeket.

Az anya életkorából adódó kockázati tényezőt az életkor előrehaladtával a génekben bekövetkező változásokkal magyarázzák. A farfekvés és az ASD közötti összefüggést pedig feltevésük szerint egy másik probléma, egyfajta neuromuszkuláris diszfunkció okozhatja. Ez magyarázatot ad arra is, miért van, hogy a farfekvéssel született gyermekek jelentős többsége egészséges.

Dr. Bilder és kollégáik a jövőben azt is szeretnék kutatni, vajon a farfekvéses gyerekeknél van-e egyfajta genetikai sérülékenység, mely esetlegesen növeli náluk az autizmusra való hajlam kockázatát.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, Forrás: Physorg; lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Orémuszné Kertész Tímea, pszichológus
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.