Magzatmozgások - Mikor és mennyi a normális?

Dr. Kiss György
szerző: Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

Általában a várandósság 16-18. hete körül érzékelhetőek először a magzat mozgásai a kismama számára. Ezt a legtöbben az orvossal történő találkozó során úgy mondják el, hogy olyan érzés, mintha belülről megsimogatták volna a hasfalat.

Miért éppen a 16. hét körül észlelhető először?

A terhességi hetek folyamán a 16. hétre tehető a méhlepény teljes kifejlődése, amellyel létrejön az úgynevezett foeto-maternális (magzati-anyai) egység, melyet az anya, a lepény és a magzat együttesen alkot. Ezek irányító szerve a méhlepény, melynek döntő szerepe van a magzat optimális méhen belüli fejlődésében. Mondhatni tehát, hogy a lepény kifejlődésével párhuzamban a magzatmozgások is egyre erőteljesebbek lesznek, melyek a 16. hét környékén érik el azt az intenzitást, hogy a kismama már fizikálisan is érzi magzata mozdulatait.

A képalkotó eljárásoknak (pl. ultrahang, MRI) köszönhetően ez a folyamat már a korai időszaktól nyomon követhető, így például a lepény kialakulása is. Tisztában vagyunk vele, hogy már a 8-9 hetes magzat is mozoghat és a végtagok kifejlődésével a 12-13. terhességi hét után a kéz- és lábmozgások is látványosak lehetnek, holott ezek intenzitása még nem éri el azt a szintet, hogy az anyai szervezet ezt jelezze, és az anyában tudatosuljon a mozgások ténye.

Első terhesség esetén előfordulhat, hogy a baba mozgása később, a 20-25. hét során válik teljesen felismerhetővé a kismama számára. Második vagy többedik várandósság alatt jellemzően hamarabb felfedezhetővé válnak a megmozdulások.

Ez a cikk is érdekelheti A magzat fejlődése a negyedik hónapban

A terhesség előrehaladásával növekszik a magzatmozgások száma, intenzitása

A foeto-maternális egység működésén kívül nagy szerepet játszhat a mozgások értékelésében az is, hogy a növekvő méh kiemelkedik a kismedencéből és a méhfal és hasfal egyre közelebb kerülve egymáshoz a kezdetben gyengébb mozgásokat a későbbi hetekben már erőteljes kéz- és lábmozgásokban érzékelheti a kismama. Ekkor fogalmaznak úgy, hogy „rúg a baba”.

Miről árulkodnak a mozdulatok?

A magzatmozgások ismerete révén az anya egyre inkább megismeri a születendő gyermek méhen belüli állapotát, a baba biológiai óráját. A mozgások nemcsak az alvást vagy ébrenlétet jelzik, hanem a magzat reakcióit az anyai stresszhelyzetekre, amelyeket már a méhen belül észlel, ezáltal a magzati-anyai egység a biológiai történéseken túl már pszichés vonásokkal is gazdagodhat.

Érdekes észlelés a kismama számára a magzat csuklása – ekkor ritmikusan ismétlődő mozgást érezhet a várandós nő néhány percig. A jelenség teljesen normális, egyáltalán nincs semmilyen kórjelző értéke, ezért nem kell kétségbe esnie miatta.

Mennyit mozog az egészséges magzat?

A magzat biológiai órájának megfelelően az ébrenléti időszakban a magzatmozgások száma jelentősen eltér, több az alvási periódusok során észleltekhez képest. Ezt az édesanya a hetek során megismeri, kitapasztalja és már ő maga jelzi környezetének, ha változást érez. Ekkor szokott aggódva jelentkezni a kismama jó tanácsért, mondván: nem úgy mozog, ahogy szokott.

Külön érdemes megemlíteni azokat a szokásostól eltérő, rendkívül erős mozgásokat, mikor a medencevégű fekvésben (hétköznapi kifejezéssel élve farfekvésben) elhelyezkedő magzat igyekszik fejvégű fekvésbe kerülni - ez a 29-32. gesztációs hetekben történik leggyakrabban, de ritkán vannak esetek, amikor ezt a magzat többször megismételheti. Ez nem kóros, de figyelmet érdemel, és szükség esetén szakorvosi vizsgálat is indokolttá válhat.

A 30. terhességi hetekben, főleg a 36. hét után kórjelző lehet, ha a magzatmozgások száma csökken. Ezekben a hetekben a magzati szívhang és a magzatmozgások számának regisztrálásával (erre hivatott az NST, azaz az úgynevezett non-stressz teszt) lehet következtetni és figyelemmel kísérni a magzat méhen belüli állapotát, egyben a lepény működését is, hiszen a beszűkült lepényi keringés és az ezzel járó oxigénhiány időbeni felismerése rendkívül fontos, életmentő lehet.

Az NST során általában a 30 perc alatt három vagy több mozgás tartható normálisnak ritmusos szívműködés (120-140/perc) mellett.

Ez a cikk is érdekelheti A terhesség szakaszai, tünetei és a szükséges vizsgálatok

Szükséges a magzatmozgások számlálása?

Nincs tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy pontosan mennyi mozgásészlelés számít normálisnak. Éppen ezért nem minden orvos javasolja a kismamáknak, hogy vezessenek naplót a magzati mozgásokról. Ennek ellenére természetesen hátránya nincs, inkább előnye annak, ha ezt mégis megteszi a várandós nő, hiszen ezáltal jobban megismerhető a fejlődő magzat napi ritmusa, a külső tényezőkre (pl. bizonyos ízekre vagy ételekre, simogatásra, hangokra) adott reakciója.

A magzatmozgásokat nyugodt, kényelmes, lehetőleg fekvő helyzetben érdemes megfigyelni.

Mit tegyek, ha nem mozog a magzat?

Először is, ne essen rögtön kétségbe! A magzat aktivitására számos tényező lehet hatással (pl. extrém időjárás, hőség, fronthatások), emellett azt is fontos tudni, hogy nincs két egyforma magzat, vagyis megeshet, hogy az Ön babája az átlagosnál kevesebbet mozog. A 3. trimeszterben a magzat növekedésével a méhen belüli hely is egyre kevesebb, így a csökkenő mozgások száma egyszerűen arra is utalhat, hogy kevesebb helye van.

Jelzésértékű lehet, ha drasztikus változást tapasztal a magzatmozgások gyakoriságában. Amennyiben a nap folyamán jóval ritkábban érezte a kicsi mozgását, vagy nyugalomban sem észlelt legalább 10 mozgást az elmúlt néhány órában, érdemes felkeresni a kezelőorvosát.

Útravaló kismamáknak

A képalkotó eljárások segítségével lehetőség nyílt a szakemberek számára, hogy már a terhesség korai szakaszában jelezzék az esetleges kóros elváltozásokat, így csökkenthetők legyen a vetélések, koraszülések, méhen belüli elhalálozások. Mindeközben elengedhetetlen azonban, hogy a kismama tisztában legyen magzata mindenkori állapotával. A problémákra utaló jeleket a rendszeres terhesgondozás során ismerheti meg.

Nagyon fontos, amennyiben az anya a terhességi hetek során bármilyen szokatlan, vagy általa rendellenesnek ítélt tünetet észlel, azonnal és inkább kétszer feleslegesen, mint egyszer későn forduljon szakemberhez a saját és magzata érdekében - és ez természetesen nem csak a magzatmozgásokra vonatkozik.

Tovább Ezek lehetnek az ikerterhesség első jelei

Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyászForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász szakorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg összeállítás - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász és Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.