Mennyit mozogjanak intenzíven a szívbetegek? Felmérés 32 ezer páciens adatai alapján

szerző: Szegő Miklós, fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos megjelent:

Mint köztudott, a szív- és érrendszeri betegségek a világ első számú gyilkosai, évente 17,9 millió halálesetet okozva. Az sem újdonság, hogy a beavatkozás után minden orvos azt javasolja, hogy a páciens mozogjon, tartsa karban az érrendszerét és a szívizomzatot. Csakhogy: mennyit is mozogjunk?

Ezúttal egy óriási, 32 ezres mintán viszgálták meg ezt a lényeges kérdést. A tanulmány az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) folyóiratában, a European Journal of Preventive Cardiology-ban jelent meg.

Dr. Simone Biscaglia, az olaszországi Ferrara Egyetemen azt mondta: "Az optimális testmozgás szinte minden stabil koszorúér-betegségben szenvedő betegnél szükséges, ám kiderült, hogy ez a nagy minta résztvevőinek mindössze egyharmadában teljesül. Hetente egyszer vagy kétszer olyan ütemű mozgásra van szükség, amely szapora légzést vagy magas szívfrekvenciát (szapora pulzust) okoz.”

A betegeket négy csoportra osztották

A CLARIFY program 32 370 stabil koszorúér betegségben szenvedő járóbeteget vizsgált meg Afrika, Ázsia, Ausztrália, Európa, a Közel-Kelet, valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerika 45 országában, olyan pácienseket, akiket öt évig követtek. A betegeket négy csoportra osztották a fizikai aktivitás alapján: Ebből kiderült, hogy szinte semmilyen mozgást nem végzett a megvizsgáltak 16,1 százaléka.

Könnyű testmozgást végzett az 51,4 százalékuk, erőteljes testmozgást végzett hetente egyszer vagy kétszer 16,8, hetente legalább háromszor pedig 15,7 százalékuk. E két utóbbi kategóriába tartozók tették a legtöbbet a szívük és érrendszerük védelmében! Ám kiderült, hogy a heti 1 vagy 2 intenzív mozgásnál több önmagában már nem javítja a beteg állapotát.

A hetente egy-két alkalommal erőteljes testmozgást végző csoportban a legalacsonyabb a szív- és érrendszeri halál és a stroke kockázata - 19, 21, és 26 százalékkal alacsonyabb a könnyű aktivitású csoporthoz képest. A sok üléssel járó, mozgás nélküli életmódot kerülni kell – mondta Dr. Simone Biscaglia. A csapdahelyzet általában azért alakul ki, mert sok beteg attól tart, hogy a testmozgás súlyosbíthatja a tüneteit, pedig éppen fordítva van. A tanulmány szerint a nők kevesebb testmozgást végeznek mint a férfiak és nőket ritkábban irányították a szívrehabilitációs programokhoz.

A szívrohamtól való félelem nem akadályozhatja meg a fizikai aktivitást. Több kutatásra van szükség annak felfedezéséhez, hogy milyen aktivitás csökkenti például a halálos stroke-ot, de több mechanizmus is jelenleg még ismeretlen – fejtette ki az orvos.

Tovább Veszélyes lehet a hirtelen kezdett testedzés

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szegő Miklós, fordító; medicalxpress.com

Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.