A magas nyugalmi pulzusszám károsítja a szívet és az ereket

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

A sport, a lépcsőzés és az ezekhez hasonló fizikai megterhelés megemeli a szívfrekvenciát, ami teljesen normális. Nyugalmi állapotban a pulzusszám jó esetben nem emelkedik 60-80 fölé percenként.

Ha a szív ennél egy perc alatt többet ver, akkor mind a szív, mind az erek tartósan károsodnak. Ezzel pedig nő a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázata.

Ezt az összefüggést olyan páciensek vizsgálata során mutatták ki, akik szív-vérellátási zavarban (koronáriás szívbetegség) szenvednek. Náluk már a percenként 70 fölötti pulzusszám a szívizomzat hiányos vérellátását okozza, szívelégtelenség vagy szívinfarktus is kialakulhat. „A szívbetegeknek ezért a nyugalmi pulzusszámuk nem lehet több mint 55-60/perc.” – mondja Karl Werdan, a Hallei Klinika kardiológusa.

Elérhető gyógyszeres kezeléssel, hogy a pulzusszám ne lépje túl ezt az értéket. A jól bevált és gyakran alkalmazott béta-receptor-blokkolók csökkentik a szívfrekvenciát és ezzel együtt a szívizom oxigénigényét. Ezeknek azonban vannak mellékhatásaik, így például csökkentik a vérnyomást és vércukor-, illetve egyéb anyagcserezavarokat okozhatnak.

Mi a megoldás?

Werdan azoknak a pácienseknek, akik szívének vérellátása nem megfelelő, és akik nem szedhetnek béta-receptor-blokkolókat, alternatív megoldásként a kevés mellékhatással rendelkező ivabradin hatóanyagú szerek szedését javasolja. Ezek blokkolják a szív szívritmus-szabályozó csatornáját, ezáltal szelektíven hatnak a szívfrekvenciára, anélkül, hogy egyéb hatást vagy mellékhatást kifejtenének, ellentétben a béta-receptor-blokkolókkal.

Az egészséges szívvel rendelkező embereknek is mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a nyugalmi pulzusszámot normál szinten tartsák, hogy megelőzzék a koronáriás szívbetegség kialakulását. Ennek érdekében le kell mondani a cigarettáról, igyekezni kell leadni a fölösleges kilókat, és elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás. A rendszeres mozgás is pozitív hatással van a szívfrekvenciára.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; NetDoktor.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.