A dohányzó szülők gyerekei nikotinfüggők lesznek?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos megjelent:

Egy kanadai kutatás eredménye szerint a dohányzó szülők, akik a passzív dohányzás ártalmainak teszik ki gyermekeiket, ezzel akaratukon kívül hozzájárulnak a gyermek esetleges nikotinfüggőségéhez.

Több kanadai intézmény összefogásával készült az a felmérés, melyben 1800 gyermek vett részt, a 10 és 12 év közötti korosztályból. A résztvevőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük az egészségükről, viselkedési szokásaikról, arról, hogy ki vannak-e téve a passzív dohányzás ártalmainak, illetve tapasztalnak-e nikotinfüggőségi jeleket.

A felmérés eredménye szerint azoknak a gyermekeknek 5 százaléka, akik otthon passzív dohányzásnak vannak kitéve, nikotinfüggőséget mutatnak. Ebbe beletartozik a cigaretta utáni vágyakozás, a kísértés, hogy rágyújtsanak, ha dohányzók társaságában vannak, illetve a nemdohányzókkal való tartós együttlét során olyan nikotin-elvonási tüneteik lesznek, mint a lehangoltság, alvási nehézségek, ingerlékenység, nyugtalanság, koncentrálási nehézségek és megnövekedett étvágy.

Az 5 százalék első hallásra nem tűnik magas aránynak, ám a gyermekek életkora igen alacsony, akiknél még nem gondolnánk semmiféle függőség kialakulására, ráadásul ezek a gyerekek még soha egyetlen szippantásnyi cigarettát sem szívtak.

Noha már korábban voltak kutatások, melyek a passzív dohányzás veszélyeire hívták fel a figyelmet, ez az első olyan felmérés, mely a nemdohányzó fiatalok körében fellépő nikotinfüggőséget vizsgálta.

Noha még további kutatások szükségesek a passzív dohányzás és a nikotinfüggőség kapcsolatának megerősítésére, illetve annak kiderítésére, hogy ezek a gyerekek milyen arányban fognak dohányozni a későbbiekben, Kanadában már fontolgatják a gyermekek jelenlétében való dohányzás lehetőségeinek szigorítását. Emellett nem győzik hangsúlyozni, hogy csak Kanadában, évente majdnem 54 000 ember hal meg a passzív dohányzás által okozott megbetegedéseknek köszönhetően.

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; Medicalnewstoday
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Vajon minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Sánta Zsuzsanna, szakgyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.