Másfél millió ember nem jár látásvizsgálatra

Szerző: MTI

Másfél millió ember nem jár rendszeresen látásvizsgálatra Magyarországon, és - bár szüksége lenne rá - nem hord szemüveget, vagy nem megfelelő szemüveget használ - mondta a Magyar Látszerészek Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Tóbiás Richárd közölte, felmérések alapján a világon minden második embernek lenne szüksége valamilyen látásjavító eszközre, szemüvegre vagy kontaktlencsére.

Tájékoztatása szerint Magyarországon 3,5 millió ember hord szemüveget, és 3-4 évente vásárol újat. Ez utóbbi az elnök szerint a látáskultúra fejlődését jelzi, mert korábban az emberek ötévente vettek új szemüveget.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a látás természetes romlása nem betegség. Véleménye szerint évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene a látását.

Kitért arra is, hogy a boltokban vásárolható előre gyártott szemüvegek az emberek nagy többségének nem megfelelőek.

Minden októberben, a látás hónapjában a Magyar Látszerészek Szövetsége szűrőprogramot indít, az ingyenes vizsgálatokon - országszerte 300 helyen - az elmúlt évben már 64 ezren jelentek meg - jelezte Tóbiás Richárd.

(MTI)

Módosítva: 2015.09.29 23:23, Megjelenés: 2015.09.29 23:23

CIKKAJÁNLÓ

 Koronavírus

Koronavírus

Nő a 40 év alattiak aránya a fertőzöttek között. Júliusban 44%-ot tett ki ez a korosztály.

Hüvelygomba és fogamzásgátló

Hüvelygomba és fogamzásgátló

Sok nő küzd visszatérő hüvelyfertőzéssel, melyek között gyakori a gombás eredetű.

Online konzultáció

Online konzultáció

Milyen az online konzultáció megítélése itthon? Bíznak benne az emberek?

Milyen kapcsolat van az Omega-3 és a zöld...

Mint ismeretes, az Omega-zsírok olyan zsírsavak, melyek kémiai szerkezetében kettős kötések találhatók. Ezek a kettős kötések teszik lehetővé, hogy...

Szemtorna - Gyakorlatok, amiket bárhol elvégezhet...

A szemészetben is egyre nagyobb teret hódít a hagyományos orvoslás mellett a természetes, alternatív vagy kiegészítő gyógymód. Utóbbiak közé tartozik...

Sötétben nehezen látok, furcsa érzés...

Ötvenes férfi vagyok. Ha sötétben vezetek autót, akkor elvesztem a stabilitásérzésemet, nem tudom egy pontra fókuszálni a szemeimet, belefáradok abba,...

Látás világnapja: a vakság kialakulása...

Évente több mint hatezer ember veszíti el a látását Magyarországon, ugyanakkor körülbelül felüknél megelőzhető lenne a vakság kialakulása - mondta...

Mit tegyünk szemünk egészségének megőrzéséért?...

A legtöbb szemészeti probléma hátterében több ok feltételezhető, az örökletes tényezők mellett nagyon sok környezeti hatással is számolnunk kell....

A szem természetes öregedése

Korábban normális látású személyek 40-45 éves koruk körül veszik észre, hogy olvasáskor, közeli munka végzésekor szemük nem tud a megfelelő távolsághoz...

Szemünk egészsége és a monitor

A szemet közvetlenül érő hatások mellett a kényelmetlen szék, a nem megfelelő csuklóalátámasztás, a monitor rossz helyzete is gyakran nyilvánul meg...

A vakság leggyakoribb okai

A világon 37 millió vak és 124 millió látássérült ember él. A vak emberek 90 százaléka a fejlődő országokban él, ahol tízszer nagyobb a látásvesztés...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Színtévesztő teszt

Színtévesztő teszt

Infografika és videó