Hogyan kerüljük el a járványos kötőhártya-gyulladást?

szerző: Dr. Nagy Mária, szemész és gyermekszemész - Budai Egészségközpont
frissítve:

Ha vörös a szemünk, hajlamosak vagyunk a hosszú, számítógép előtt töltött óráknak vagy az alváshiánynak betudni a tüneteket. Sőt, akkor sem gondolunk komolyabb problémára, ha viszket vagy szúr, csak akkor kezdünk el aggódni, ha napok múlva sem múlik el a kellemetlen érzés.

Az ártalmatlannak gondolt tünetek mögött azonban komoly probléma is állhat, ezért mindenképp érdemes felkeresni egy szakembert annak érdekében, hogy időben kizárjuk a komolyabb betegség lehetőségét.

„Sokan nem is sejtik, hogy egy ártatlan viszketés vagy szemvörösség hátterében sérülés, a szem mélyebb részeinek gyulladása, vagy súlyosabb esetben akár zöldhályog is állhat. A tüneteket okozhatja allergia, idegen test, maró anyag, de baktérium és vírus is, így előfordulhat, hogy fertőző betegséggel van dolgunk. A vírusos megbetegedések közül a legkomolyabb a járványos kötőhártya-gyulladás, amelynek gyógyulása gyakran hosszú időt vesz igénybe. Ezért nagyon fontos, hogy a legapróbb tüneteket is felismerjük, és a szemünk védelme érdekében időben szakorvoshoz forduljunk” – mondta dr. Nagy Mária, a Budai Egészségközpont szemész és gyermekszemész szakorvosa.

Mikor gondoljon kötőhártya-gyulladásra gyermekénél?

A kötőhártya-gyulladás (conjunctivitis) gyakran gyógyszeres kezelés nélkül is gyógyuló, gyakori betegség, de a megfelelő kezelés lerövidíti a betegség időtartamát, csökkenti a szövődményeket. Mikor gondoljon kötőhártyagyulladásra gyermekénél?

A kötőhártya-gyulladás során az egészséges szemen átlátszó, alig erezett kötőhártya erei megtágulnak, ez okozza a szem vérbőségét. A vírus okozta kötőhártya-gyulladások között az egyik legsúlyosabb a szaruhártyát is érintő, igen fertőző, úgynevezett járványos kötőhártya-gyulladás (orvosi nevén keratoconjunctivitis epidemica). Ez a típus általában késő ősszel és télen jelentkezik, rendkívül fertőző, és így időnként jelentős számú megbetegedést (járványokat) okoz. A kötőhártyára kerülő vírus 5-12 nap lappangási idő után okoz panaszokat.

Terjedés, védekezés

A védekezés nagyon nehéz ellene, ugyanis ha az erősen könnyező beteg hozzáér a szeméhez, majd megfogja a kilincset, a törölközőt vagy a tömegközlekedési eszközök fogantyúját, akkor az a tárgy is fertőzötté válik, és így a betegség gyorsan továbbterjedhet. A járványos kötőhártya-gyulladás a tünetek kezdetét követő 10-12 napig a legfertőzőbb. Zárt közösségekben – mint például iskola, munkahely – különösen gyorsan terjed. Hogy elkerüljük a megbetegedést, nagyon fontos a szemhigiénia szigorú betartása. Fokozottan ügyeljünk a kézmosásra! Amíg nem tudunk kezet mosni, ne nyúljunk a szemünkhöz, különösen tömegközlekedési eszközön, vásárláskor! Az egy háztartásban élők se használjanak közös törülközőt!

A beteg lehetőség szerint papír zsebkendőt és papírtörlőt használjon, a fertőző váladékkal szennyezett papír zsebkendőt, papírtörlőt pedig külön gyűjtsük, és mihamarabb dobjuk ki! Ne használjunk közös szemcseppet, kozmetikai terméket, szemceruzát vagy szemfestéket! Ha betegek vagyunk, ne menjünk uszodába, közösségbe, amíg nem gyógyulunk meg teljesen, ugyanis a tünetek megjelenésétől kezdve még 2 hétig is fertőzhetünk! „Vörös szemű”, könnyező, náthás beteggel való találkozáskor kerüljük a kézfogást, a közvetlen kontaktust, illetve törekedjünk a mielőbbi alapos kézmosásra!

Kezelés

A vírusos gyulladás magától – sajnos néha nagyon lassan, elhúzódóan – meggyógyul. Mivel a járványos kötőhártya-gyulladás antibiotikumra, illetve antivirális kezelésre nem reagál, így a panaszok enyhítésére tüneti kezelést alkalmaznak. A szaruhártyát is érintő súlyosabb esetekben a szakorvos helyi gyulladáscsökkentő kezelést javasolhat.

(Budai Egészségközpont - Dr. Nagy Mária, szemész és gyermekszemész)

Cikkajánló

A kötőhártya-gyulladás - Tünetek és kezelés

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Kötőhártya-gyulladás
Kötőhártya-gyulladása (conjunctivitis) esetén az érintett úgy érezheti, hogy szemében van valami, amit nem tud eltávolítani. Ébredéskor a szemhéjak összeragadhatnak a szemből folyó váladék miatt, a szem fehér része pedig rózsaszínesen elszíneződhet, és a látásélesség is romolhat.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Dr. Juhász Levente Ákos, szemész, látszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.