Stroke ellen séta

MTI
megjelent:

Csökkentheti egy új tanulmány szerint a nők stroke-kockázatát, ha tornacipőt húznak, és hosszabb tempós sétára indulnak.

Azoknál a nőknél, akik tempósan gyalogolnak, 37 százalékkal volt alacsonyabb a stroke veszélye, azoknál pedig, akik legalább heti két órát sétáltak bármilyen ütemben, 30 százalékkal csökkent az agyi katasztrófa esélye - derült ki az Amerikai Szív Társaság Stroke című folyóiratának internetes kiadásában ismertetett tanulmányból.

A stroke rizikófaktorairól

Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal nagy mértékben csökkenthető.
Ön hajlamos stroke-ra?>>

Korábbi tanulmányok már rávilágítottak arra, hogy a fizikai aktivitás segít a stroke elkerülésében, a most ismertetett kutatás azonban arra összpontosított, hogy pontosan mely mozgásfélék lehetnek a nők legnagyobb segítségére ezen a téren.

"A dolgok a meghatározott ideig tartó tempós séta mellett szólnak" - mondta Jacob Sattelmair, a Harvard Egyetem közegészségüggyel foglalkozó iskolájának doktorandusza, a tanulmány vezető szerzője.

A 39 ezer női egészségügyi dolgozó részvételével készült kutatás 12 évet ölelt fel, a nők mindegyike 45 éves vagy annál idősebb volt. A 12 év alatt 579-en szenvedtek el agyi katasztrófát. A részvevőket időről időre megkérdezték arról, hogy milyen mozgást végeznek, a séta mellett megerőltetőbb sportok - biciklizés, futás úszás - is felmerültek, de a kutatók nem találtak kapcsolatot a megerőltetőbb mozgásfélék és a stroke csökkent veszélye között.

A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a visszafogottabb teljesítmény kedvezőbben hat a vérnyomásra, amelynek megemelkedése az agyi katasztrófához vezető egyik jelentős tényező. A felmérések során a tudósok más kockázati tényezőket - így a pontos életkort, bizonyos gyógyszerek szedését vagy éppen a dohányzást - is figyelembe vettek.

A kutatók ismételten kiemelték: a magas vérnyomás mellett a szívbetegségek, a kettes típusú cukorbetegség, valamint az elhízás is növeli a stroke veszélyét. "Az agyi katasztrófához közvetlenül köthető tényezők mind javulnak a mozgás révén. Minden összefügg" - mondta az egyik szakember.

(MTI)

Cikkajánló

A stroke és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus
Stroke
A stroke vészhelyzetet jelent: azonnali kezelése az élet és a halál, de legalábbis a kevesebb, illetve a több károsodás kérdését dönti el. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a kialakuló életminőség-romlás mértékét.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász és Dr. Tóth Sára Rebeka
WEBBeteg - Dr. Fehér Gergely, neurológus
WEBBeteg - Dr. Fehér Gergely, neurológus
WEBBeteg - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.